Rekord méretű járattörlés, Budapestet is érinti

Bérköveteléseik alátámasztására újabb sztrájkot kezdtek kedd déltől a Lufthansához tartozó CityLine és Eurowings légitársaságok pilótái. A szerda éjfélig tartó munkabeszüntetés minden korábbinál súlyosabb fennakadásokat okozhat a két légitársaság útvonalain.

A CityLine és a Eurowings Düsseldorfból, Münchenből és Hamburgból Budapestre is repül. A sztrájk miatt törölték az összes keddi budapesti járatot, közölte Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel. Hozzátette: minden bizonnyal a szerdai járatok sem üzemelnek majd a sztrájk miatt, de arról csak később tudnak információt adni.

A pilóták Cockpit nevű szakszervezetének felhívása röviddel a munkabeszüntetés előtt látott napvilágot. A szakszervezet eszerint azt indítványozta, hogy a sztrájk 12 órakor kezdődjön, és szerda 24 óráig tartson. A szervezet szóvivője közölte, hogy a munkabeszüntetés valamennyi német repülőteret érinti. Értesülések szerint a frankfurti nemzetközi repülőtéren már az első órában mintegy félszáz járatot töröltek.

A bértárgyalások már hónapok óta folynak, de a munkáltatók elfogadható ajánlattal még nem álltak elő, mondta a szóvivő. Értesülések szerint a két társaság pilótái a Lufthansa pilótáinak béréhez hasonló munkabért akarnak. A Lufthansa érintett leányvállalatainak pilótái két héttel ezelőtt hasonló munkabeszüntetést tartottak, akkor a sztrájk csaknem 600 belföldi és külföldi - köztük budapesti - járatot érintett.

A legújabb munkabeszüntetéssel kapcsolatban a Lufthansa szóvivője azt jósolta, hogy szerda éjfélig összesen több mint 1000 járatot törölhetnek. A szóvivő szerint már kedden 465-625 járat maradhat ki, szerdán pedig 525-625 járatot törölhetnek. Az Eurowings esetében elsősorban a nürnbergi, a düsseldorfi, a hannoveri, a frankfurti, a brémai, a drezdai, a hamburgi és a berlini Tegel repülőtér érintett, míg a CityLine sztrájkja főként a müncheni, a hamburgi, a stuttgarti, a frankfurti, a kölni, a drezdai, a lipcsei és ugyancsak a Berlin-Tegel repülőtereket sújthatja. Ezen kívül szinte mindenütt jelentős késésekkel kell számolni.

A Lufthansa az érintett utasoknak ingyenes járatváltoztatást, illetve ugyancsak ingyenes visszalépést kínált. Az utasok - ha lehetséges - az adott útvonalra más légitársaságot vehetnek igénybe, továbbá a kimaradó járatot pótló vasúti közlekedésre is kedvezményt kapnak, közölte a szóvivő. Előzőleg a Cockpit szakszervezethez tartózó pilóták 99 százaléka meghatározatlan idejű munkabeszüntetés mellett állt ki.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo