Negyven buszt állít le a Kapos Volán

Leállít csaknem negyven járatot szeptemberben a Kapos Volán, de lesznek újak is - közölte Bebics János, a zrt. személyszállítási igazgatója.

Bebics János tájékoztatása szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) jóváhagyta a vállalat kezdeményezésének többségét, eszerint munkanapokon 37 járatot állítanak le, szabadnapokon 34-et, munkaszüneti napokon pedig 38-at törölnek.

Az igazgató hangsúlyozta: az utóbbi három évben nem változtattak a járatokon, most is kizárólag azokat állítják le, amelyeken hosszú idő óta többnyire 2-3 utast szállítottak.

A Kapos Volán Zrt. áprilisban csaknem 60 autóbuszjárat leállítását kezdeményezte a szaktárcánál. A GKM azonban 23 járat esetében elnapolta a döntést, további vizsgálatot tartva szükségesnek.

Bebics János kedvező változásként megemlítette, hogy alkalmazkodva az iskola-összevonásokhoz, illetve az utazási igényekhez, 10-12 új járatot indítanak, ugyancsak szeptembertől.

Ezek sorából kiemelte a jövő hónaptól Barcs-Budapest között naponta közlekedő járatot, amely több somogyi kistérséget is érint, s újra Budapestig közlekedik a Kaposvár-Székesfehérvár járat. Mindkettővel az eddigieknél gyorsabban juthatnak a fővárosba a somogyiak - ígérte a személyszállítási igazgató.

Torma Kálmán, a társaság vezérigazgatója korábban közölte, hogy az első negyedévet a várt másfélmillió forinttal szemben 56 millió forint veszteséggel zárták. Ezt követően kezdeményezték a kihasználatlan járatok megszüntetését a tárcánál. A Kapos Volán Zrt. munkanapokon 1400 járatot működtet.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo