MÁV Cargo: először egyedül

A Transport Logistic 2007 szakkiállítást a Messe München International (MMI) rendezi, amely a világ élvonalába tartozó vásárrendező cég. Évente 40 vásárt szervez, amelyeken beruházási javakat, fogyasztási cikkeket és új technológiákat mutatnak be. Az esemény a MÁV Cargo számára azért különleges, mert ez az első, nagy jelentőségű megjelenési lehetősége az önállósodás óta.

A Messe München kiállításain évente 30 000 kiállító vesz részt, akik a világ több mint 100 országából érkeznek. A vásárlátogatók száma évről évre növekszik, napjainkban több mint 200 országból kétmillió szakember utazik a müncheni vásárokra és a szakmai rendezvényekre.

A 11. Transport Logistic nemzetközi szakvásár felöleli a logisztika, a telematika és a közlekedés teljes szakterületét az árufuvarozási és szolgáltatási rendszereket valamint az intralogisztikát.

Az előző, Transport Logistic 2005 logisztikai szakkiállítás, a kiállítók számát tekintve rekordot jelentett, 51 országból 1333 kiállító vett részt, több mint 40% külföldről, már akkor Európa első számú rendezvénye volt, és a legjobb úton halad, hogy világkiállítássá fejlődjön. Az idén a kiállításra már 1400 kiállító jelentkezett 50 országból, több mint 40 000 látogatóra számítanak a világ 100 országából.

MÁV Cargo Group részvétele a kiállításon

A MÁV Cargo Group standján a MÁV Cargo-val, a MÁVTRANSSPED-del, a MÁV Kombiterminállal, és a BILK Kombiterminállal találkozhatnak az érdeklődők, illetve társkiállítók lesznek a Záhony Térségi Logisztikai Klaszter és a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége.

A MÁV Cargo Group év közben is számos jelentős konferencián, kiállításon vesz részt, de a Transport Logistic az az esemény, amelyre 2 éven keresztül készül a csoport összes tagja, hiszen ezen a kiállításon nemzetközi szinten mutatkozhatnak be a Group tagjai. Ami a MÁV Cargo számára még különlegesebbé teszi a megjelenést, hogy a cégnek ez az első, ekkora volumenű megjelenési lehetősége az önállósodás óta.

A MÁV Cargo Group a Halle B6, 319/418 Standján lesz megtalálható.

A csoportot egy dinamikus stand fogja különböző látványelemek felhasználásával bemutatni, a szlogen hangsúlyozza, hogy a MÁV Cargo "korszerű szolgáltató és megbízható partner". A kiállítást arculatuk megismertetésére, a vállalatcsoport ismertségének növelésére, új kapcsolatok kiépítésére, meglévő üzleti kapcsolataik ápolására, az esetleges problémák, függő kérdések tisztázására szeretnék felhasználni.

Az előző kiállításon, 2005-ben a Group képviselői a 4 nap alatt összességében közel 100 tárgyalást bonyolítottak, kb. 400 partnerrel találkoztak. Az idei évben is hasonló, sőt nagyobb aktivitást terveznek: tárgyalásokat a környező és európai vezető vasútvállalatok képviselőivel, magánvasutakkal, nagyvállalatok logisztikai képviselőivel, fuvaroztató és speditőr partnereikkel, vasúti piacon tevékenykedő tanácsadókkal, kereskedelmi partnereikkel.

A MÁV Cargo Transport Logistic mikrosite-ján minden érdeklődő tájékozódhat a standon kiállító cégekről, tárgyalást kezdeményezhet a jelenlévő kollégákkal, illetve regisztrálhat a MÁV Cargo Group Csocsóbajnokságára. 

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo