Mától online is vehetünk MÁV-jegyet!

A MÁV megkezdte az elektronikus jegyvásárlás bevezetését; a jegykiadó terminálokat csütörtökön működés közben tekintette meg a debreceni Nagyállomáson Heinczinger István, a vasúttársaság vezérigazgatója.

A 2005-re ígért rendszer a mai naptól működik. Budapesten három helyen, a Déli-, a Keleti-, és a Nyugati pályaudvarokon, illetve Debrecenben és Miskolcon van lehetőség az internetes vásárlásra. Az E-ticket használatához az egyszeri regisztrációhoz nélkülözhetetlen e-mail címre, valamint bármilyen típusú bankkártyára van szükség.

Az utasok a menetrendből kiválasztott viszonylatról és a kifizetett összegről 10 számjegyből álló kódot kapnak, amelyeket az állomásokon elhelyezett terminálokba beütve vehetik át a menetjegyüket, illetve a helyjegyüket. Július 1-jétől Siófokon helyeznek el jegykiadó automatát, az iskolakezdésre pedig további 34 állomáson telepítik az ország egész területén. Későbbi fejlesztésekről szólva a vezérigazgató a mobiltelefonos jegyrendelés bevezetését helyezte kilátásba.

Szondy György, a MÁV Informatika Zrt. üzletfejlesztési igazgatója hozzátette: hosszú távon szeretnék elérni, hogy az elektronikusan vásárolt jegyeket a vonaton a kalauzok mobil terminál segítségével érvényesítsék. Szavai szerint a mostani rendszer alkalmas erre a továbbfejlesztésre, s ha megvalósul, a jegykiadó terminálokat kis átalakítással más célra hasznosítják.

A vasúttársaság az augusztus végéig telepítendő 47 E-ticket kiadó automatával a 100 kilométernél többet utazó célközönség 75 százalékát tudja kiszolgálni ezzel a módszerrel. A beruházás egyébként az öt évre szóló működtetési szerződéssel együtt mintegy félmilliárd forintba került.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo