Leépít a világ egyik legnagyobb internetes cége

Az amerikai AOL (America Online) internetes cég kétezer alkalmazottjától válik meg világszerte, miután ismét nagyobb hangsúlyt próbál fektetni az internetes hirdetési üzletágára.

1200 munkakört az észak-amerikai vállalatnál szüntetnek meg, ebből 750-et a virginiai központban, a további 800 munkahely pedig világszerte tűnik majd el.

Az AOL tájékoztatása szerint a változtatások a fontosabb területekre engedik összpontosítani és befektetni a céget. A vállalat az internet-előfizetés üzletág után most az online hirdetésekre koncentrál.

Növekedést keresve

Az utóbbi öt évben az AOL cégnél Internet-előfizetést vásároltak száma több mint 60 százalékkal zuhant, hogy ezt kompenzálja, interaktív tartalmainak és egyéb szolgáltatásainak fejlesztésébe kezdett.

Az elmúlt évben például ingyenes e-mailt és szoftveres szolgáltatásokat kínál már a nem előfizetők számára is. A mostani, a cég alkalmazottainak 20 százalékát érintő leépítés a tavaly bejelentett ötezer fős leépítést követően született meg.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo