Kontra a kormányfővel

A megújuló Klubrádió hétfőn este Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt látja vendégül, felajánlva a hallgatóknak is a kérdezés jogát.

Kérdezze a kormányfőt a Klubrádióban! - a címe a hétfői műsornak, melyre a Kontra ad alkalmat azáltal, hogy az adás vendége Gyurcsány Ferenc lesz. A rádiótól kapott információ szerint hosszú idő után első alkalommal válaszol a hallgatók kérdéseire élőben a kormányfő, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A már megfogalmazott kérdések: reform vagy bukás; az előre hozott választásoktól lenne igazságos Magyarország; hol van most az új többség, ha a legújabb közvélemény kutatások szerint már nem a Fidesz oldalán vannak?

A kézenfekvő és a politika által folyamatosan kiprovokált kérdéseken túl most lehetőség nyílik arra, hogy a közélet iránt érdeklődök közvetlenül a kormányfőtől kapjanak választ az őket foglalkoztató ellentmondásokra, nehezen érthető vagy értelmetlennek tűnő, esetleg nehezen emészthető kérdésekre, hogy megismerhessék az érveket és az indokokat is.

A Klubrádió arról is információt küldött, hogy új - lényegében közszolgálati - műsorokkal köszönti a tavaszt márciustól. Élőben a városból címmel ezentúl már nem csak egészen friss közlekedési információkkal szolgál a maga egészen sajátos és közkedvelt stílusában Mátyási György, de a hetente önálló fél órás műsorral a közlekedés minden ága-boga is beszédtéma lesz, közlekedésbiztonságtól, a forgalomszervezésen át egészen a közlekedési moráli. A Válságmenedzser című műsor közvetlen segítséget kínál a nehéz helyzetbe jutott vállalkozóknak, azzal, hogy segít nekik a felkészülésben, a kiszolgáltatottságuk csökkentésében, a kockázatfelmérés javításában, a partnerek fizetőképességének feltérképezésében. Rekorderek címmel új műsort indít Csisztu Zsuzsa, aki megszólaltatja a rekordok alkotóit, és bepillantást enged a színfalak mögé. Hamarosan megtudhatjuk a műsorból, hogy mi kell a sikerhez. Naponta jelentkezik az Europercek - az uniós lét mindennapjait bemutató riport fűzér, a korábbi vágyak teljesülésének és botlásainknak a krónikája...Főszerepben a társadalom annak a riportsorozatnak a címe, amelyben rászorulók és támogatottak valamint támogatóik beszélnek arról, hogy a cégek társadalmi szerepvállalásával milyen gondokat sikerült enyhíteniük a szolidaritásban nem csupán szurkoló, de tevékenyen is közreműködő vállalkozásoknak.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo