Kedden 43 forint lesz a BigMac!

Az első McDonald's étteremben 1988-as hangulatot megidéző Élménynappal, szimbolikus újranyitással, és 43 Ft-os Big Mac-kel ünnepli hazai első nyitásának 20. évfordulóját a McDonald's.

2008. május 27-én a budapesti Régiposta utcai étterem jubileumi újranyitásán 11-től 13 óráig 20 évvel ezelőtti áron - 43 Ft-ért - ehet Big Mac szendvicset az, aki elég kitartó. A sorban álló vendégeket a 80-as évek slágereivel szórakoztatják majd az Élménynap '88 elnevezésű rendezvényen.

A gyorsétterem 2000 Big Mac elkészítésére tesz kísérletet 2 óra alatt. A rekordra tízszeres mennyiségű alapanyaggal és extra konyhai eszközökkel készülnek, valamint kétszer annyi dolgozó áll majd a kasszák mögött és a konyhában azért, hogy minél több vendéget szolgálhassanak ki. Az étterem zsúfoltság esetére is felkészült: megerősített biztonsági szolgálattal és terelőkordonokkal gondoskodik arról, hogy tömeg esetén minél gördülékenyebben menjen a kiszolgálás. Aki pedig lemaradt a 88-as Big Mac élményről, az a délutáni születésnapi szórakoztató programokkal és egy esti koncerttel vigasztalódhat.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo