Jót tett az olimpia a sportszergyártónak

A német adidas sportszer- és sportruhagyár az első félévben 60 százalékkal növelte értékesítését Kínában, és az olimpia további sikert hozott.

A pekingi olimpia hivatalos sportruházati partnereként az adidas több mint 3 millió terméket szállított 214 szövetségeknek, önkénteseknek, tisztségviselőknek és másoknak. Tizenhat nemzeti olimpiai bizottságot ruházott fel, közte a kínait, és további három olimpiai csapatot a legjobb hat közül. Pekingben több mint 3000 sportoló küzdött az adidas termékeiben, és a cég a 28 olimpiai sportág közül 27-ben szerepelt árucikkeivel, büszkélkedett az adidas közleménye hétfőn.

Az adidas piacvezető lett Kínában, és előrejelzése szerint biztosra vehető, hogy az idén már Kína lesz a vállalat második piaca az Egyesült Államok után, és 2010-re a kínai értékesítés meghaladja az egymilliárd eurót. Júliusban Pekingben nyílt meg az adidas eddigi legnagyobb áruháza a világon. Az adidas az első félévben 286 millió eurós adózott eredményt ért el kisebbségi részesedések nélkül, 23 százalékkal többet az egy évvel korábbi 232 milliónál.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo