Hogyan keressünk egymilliárd forintot?

Cseh Gábor volt a vendégelőadója a CEU Business School Hogyan keressünk egymilliárd forintot: az iWiW története a bennfentes szemével címmel rendezett Vállalkozói Fórumának. Az előadó alapítója és ügyvezetője Magyarország vezető kapcsolatépítő hálózatának, az iWiW-nek, ezért a sikertörténetet valóban bennfentesként mesélhette el.

Az iWiW 2005 októberében indult, és a kezdetektől fogva gyorsan növekedett. Cseh Gábor felvázolta az egy évig tartó fejlődési folyamatot, mely során kollégáival számos, a szoftver fejlesztésére, illetve a piacra lépés stratégiájára vonatkozó nehézséggel kellett szembenézniük.

A fejlesztési fázissal kapcsolatban Cseh Gábor elmondta, hogyan mérték fel a meglévő internetes kapcsolatépítő hálózatokat, és hogyan döntöttek arról, hogy ezeknek milyen tulajdonságain célszerű javítani. A program elkészülte és bevezetése után azonnal jelentős sikereket könyvelhetett el, az iWiW átlagosan napi tízezer felhasználóval bővült.

Szükségszerű volt, hogy az iWiW a bővülés alatt üzleti kapcsolatba kerüljön a T-Online-nal, hiszen a megnövekedett forgalom kezelése nem volt egyszerű, és a folyamatos növekedés később is gondokat okozott. Ráadásul a minőségi javulásokat követően egyre több és több felhasználó kívánt csatlakozni az iWiW-hez. Az alapítóknak újból tárgyalóasztalhoz kellett ülnie a T-Online-nal, aki segítséget nyújtott egy olyan infrastruktúra kiépítéséhez, mely már képes volt kezelni a felhasználói tömeget. Ez jót és rosszat is jelentett az iWiW számára. A jó hír az volt, hogy az iWiW népszerű, és sok felhasználót érdekel. A további megoldásra váró problémát pedig az jelentette, hogy olyan szolgáltatást kellett nyújtani mindemellett, ami a már meglévő tagoknak is megelégedésére szolgál, valamint képes arra, hogy felkeltse új jelentkezők érdeklődését.

Induló vállalatoknál jellemző, hogy lemondanak a további kockázatvállalásról. Az iWiW alapítói 2006 márciusában határoztak úgy, hogy egymilliárd forintért eladják az iWiW magyarországi jogait a T-Online-nak. Cseh Gábor elmondta, hogy a további 15 nyelvre, amelyen a szoftver elkészült, megtartották a tulajdonjogot, mivel szándékukban áll a szomszédos államok kisebb piacain terjeszkedni. Az iWiW-nek jelenleg körülbelül 1,5 millió felhasználója van, és a jövő is kifejezetten rózsásnak tűnik.

Az előadást követő kérdések az értékesítés korai időzítésére, az eladás folyamatára, illetve általánosságban az internetes kapcsolati hálózatokra irányultak. Cseh Gábor hasznos tippekkel és bennfentes ismereteivel tette érthetőbbé az induló IT vállalkozások világát és az ilyen vállalkozásokban rejlő lehetőségeket és veszélyeket.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo