Eltűnik a Budai Skála

Ünnepélyes keretek között eltávolítják ma a Budai Skála épületének homlokzatáról az áruház emblémáját, ezzel kezdetét veszi Újbuda központjának korszerűsítése.

Az eseményen jelen lesz Komjáti Ági, a Skála egykori háziasszonya, aki feleleveníti az áruház 30-éves történetét. Az épülő épületegyüttest Elekes András, a beruházó ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezető igazgatója mutatja be. Újbuda újjászületéséről pedig Molnár Gyula polgármester tájékoztatja a résztvevőket.

Az áruházban július 7-én bezárt az utolsó ott található bolt, a Kaiser's szupermarket, ezzel megkezdődhetett a Budai Skála bontása, amely előreláthatólag 3 hónapig tart.

A Budai Skála helyén megvalósuló városközpont és a lakóépületek tervezése az engedélyezési fázisnál tart, a kereskedelmi és szórakoztató központ nyitását 2009 tavaszára tervezik. A teljes befektetés várhatóan megközelíti a 35 milliárd forintot, beleértve az ingatlan vételárát is.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo