ÉlőDuna gát

Gátat építenek a Budapesti Központi Szennyvíztisztító mentén, a főváros legnagyobb beruházásának részének tekinthető létesítményről tendert írtak ki.

Árvízvédelmi gát épül a Csepel-sziget mentén, ennek érdekében írtak ki újabb tendert a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházásának részeként. Az ÉlőDuna projekthez kapcsolódó létesítmény megépítésére az ajánlati felhívás az Európai Unió hivatalos honlapján, a Tenders Electronic Daily-n is megjelent.

A tisztítómű jelenlegi helyszíne hullámtér. A Csepel-sziget észak-nyugati részén épülő 1250 méter hosszú, megközelítőleg 8 méter gátkorona szélességű, 1,5 méter átlagos magasságú árvízvédelmi gát rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen - a mögöttes terület feltöltésével együtt - biztosítani fogja a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep biztonságos üzemeltetését a Duna magasabb vízállásánál is. A gát az első rendű fővárosi árvízvédelmi vonalhoz csatlakozva, annak kiegészítéseként épül meg 2008 őszére.

Az ÉlőDuna projekt jelenleg Közép-Kelet-Európa legjelentősebb, 2010-ig megvalósuló környezetvédelmi beruházása, amely alapjaiban korszerűsíti a főváros szennyvíztisztítási rendszerét és technológiáját, nagy mértékű kapacitásbővítést eredményez, és amelynek köszönhetően néhány éven belül újra tiszta lesz a Duna vize Budapestnél. Környezetvédelmi jelentősége mellett a projekt nemcsak összköltségvetését tekintve kimagasló, hanem a hozzá tartozó hét projektelem, a beruházás keretében megvalósuló tenderek, valamint a számos közreműködő partner vonatkozásában is az egyik legkiemelkedőbb európai beruházásnak számít.

A Csepel-sziget északi részén megvalósuló létesítmény biztosítani fogja, hogy a folyóba visszajutó, biológiailag tisztított víz aránya a jelenlegi 50% alatti értékkel szemben 92%-ra emelkedhessen, hiszen a Budapesten egy nap alatt keletkező 600 ezer köbméter szennyvízből napi 350 ezer köbméternyit lesz képes kezelni. Az alkalmazandó technológiai megoldás lehetővé teszi majd, hogy a telep teljes környezete zöldövezet maradhasson, úgy, hogy a lehető legkisebb területet foglalja el a rendelkezésre álló területből.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo