Életet menthet az irodaház

Az ausztriai Vöröskereszt delegációja ma Győrben adta át a 25 milliárd Ft beruházási értékű Leier City Centerben, azokat a defibrillátorokat, amelyek életet is menthetnek veszély esetén. A Vöröskereszt adományának köszönhetően a Leier City Center lesz az első magyar irodaház, amely az életmentéshez szükséges eszközökkel is rendelkezik.

Az irodaház dolgozói egészségügyi képzésben is részesülnek, hogy veszély esetén munkatársaik, vagy akár vendégeik körében beálló klinikai halál esetén is szakszerűen tudják használni az eszközöket. Nyugat - Európában több ilyen "életmentő" irodaház létezik már. Több országban, akár a tűzoltócsapokat, az életmentő készülékeket már az utcán is elhelyezték. Ennek köszönhetően az orvosi csapat megérkezéséig nem kell a rászorulóknak arra várni, hogy valaki életmentő segítséget nyújtson számukra.

A volt Frigyes Laktanya - új nevén Leier City Center - nemrég elkészült, elsőként rendbe tett épületeire már több mint 2 milliárd forintot költöttek. Az irodakomplexusban helyet kap majd több lakás, konferencia terem, és tervezik ötcsillagos luxus szálloda építését is. A kb. 30.000 négyzetméteren megvalósuló beruházás összköltsége 25 milliárd forint. - nyilatkozta Komlós Andor a cég ügyvezetője.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo