Az idei Kékszalag verseny második helyezettje a Pioneer Alapkezelő által támogatott Avatar vitorláshajó lett. Az Avatart, amelyet kifejezetten a balatoni versenyre építettek, és amely első alkalommal indult a Kékszalagon, a szakértők mindvégig a legesélyesebbek között tartottak számon. Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója a verseny zárórendezvényén elmondta: "Óriási teljesítménynek tartom, hogy az induló mintegy félezer hajóból négyszáz sikeresen teljesítette a Balaton megkerülését. Az Avatar a legénység és a mi reményeinket is beváltva második lett, ezzel bizonyítva a csapat kitartását és hozzáértését." Az alapkezelő felajánlott egy különdíjat is, amelyet a legutolsó, érvényesen befutott csapat vehetett át a díjkiosztó ünnepségen. A díjat, amely egy 150.000 forintt értékű Pioneer Balance Alapok Alapja befektetési jegy csomag és egy vitorlásmodell volt, Vízkeleti Sándor adta át a Bounty legénységének, melynek tagjai Malczovich László, Takács Gyula és Becsy Zsolt volt.
Díj a legutolsónak
A Bounty legénységének adta át a Pioneer Alapkezelő díját, a befektetési jegyet a Kékszalag verseny legutolsó, érvényesen befutója érdemelte ki.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.