A tudástérség üzletet kínál

Igazi értékteremtési lehetőséget lát a hazai tudás magyarországi hasznosításában a Talentis és a Budaörsi ISC, szerződésük ennek jegyében fogant.

A Talentis Group Holding és a Budaörsi ISC cégcsoport együttműködési szerződésének aláírásával létrejött Magyarország legnagyobb, magántőkéből megvalósuló innovációs együttműködése, amely a többi között az innováció házának létrehozásával elősegíti, hogy az értékes magyar ötletek és találmányok ne vándoroljanak külföldre. Több évtizedes gazdasági hátrány ledolgozásába fogott a Talentis Group Holding és a Budaörsi ISC cégcsoport: hazánk "átkos" öröksége, hogy a világviszonylatban kiemelkedő hazai kutatók, feltalálók gyakran külföldön valósítják meg elképzeléseiket, mert Magyarországon hiányzik az innovációbarát környezet. Európában szinte egyedülálló módon hazánkban nincs meg például úgynevezett. magvető tőke, amely az innovatív vállalkozásokat már a kezdeti szakaszban felkarolja, és áthidalja azt az időszakot, amikor a vállalkozás saját tőketartalékai már nem elegendőek, a kockázatitőke-társaságok pedig még nem kezdenek a kezdő vállalkozások finanszírozásába - olvasható az egymással szerződést kötő  Talentis és Budaörsi ISC közleményében.

Az ötlettől a nemzetközi sikerig tartó innováció-menedzsment folyamat elemeinek megvalósítását szolgálja az az együttműködés, amelyet az ezen a szakterületen jártas Budaörsi ISC cégcsoport tulajdonos-igazgatója, Polgárné Májer Ildikó, valamint az első hazai tudástérség kialakításán munkálkodó Talentis Group Holding elnök-vezérigazgatója, dr. Takács Ernő írt alá a mai napon. A két fél egyaránt értékes üzletet és igazi értékteremtési lehetőséget lát a hazai tudás magyarországi hasznosításában, ezért a Talentis már idén elkezdi Herceghalomban annak az 5900 négyzetméter alapterületű központnak a felépítését, amelyben az egyetemek, kutatóintézetek, egyéni kutatók és feltalálók szellemi alkotásai, találmányai a professzionális üzleti inkubáció segítségével piacképes termékké válnak. Az infrastruktúrától a megfelelő kapcsolatokon át a cégvezetési ismeretekig bezárólag az innováció háza komplett szolgáltatást biztosít a Budaörsi ISC cégcsoport szakmai tapasztalataira és ismereteire alapozva. Az együttműködés tervezett volumene várhatóan eléri a 4,2 milliárd forintot, de a kezdeményezők reményei szerint a folyamat nagyságrendekkel nagyobb tőkét mozgat majd meg. A megállapodás értelmében a Talentis biztosítja a fejlesztési helyszínt, az ISC pedig az innovációs szakmai hátteret adja.

A Budaörsi ISC cégcsoport 2004 óta foglalkozik innovációs folyamatok inkubálásával. A kft a fejlesztője többek között a Budaörsi Ipari és Technológiai Parknak, amely 2003 januárjában elnyerte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által adományozott Integrátor Ipari Park minősítő címet. A Talentis Program 2003-ban lépett a nyilvánosság elé azzal a céllal, hogy a kormányzattal, a Magyar Tudományos Akadémiával, a Zsámbéki-medence településeivel, valamint az üzleti befektetőkkel való együttműködés révén létrehozza a közép-kelet-európai régió első, mintegy 300 önálló projektből álló tudásközpontját.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo