20 millióra bírságolták a Vodafone-t

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) próbavásárlások, majd piacfelügyeleti eljárás után 20 milliós forintos bírsággal sújtotta a Vodafone-t, mert a cég nem megfelelő tartalmú forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatásokat adott az előre fizető ügyfeleinek. A hatóság egyben kötelezte a céget hivatalból lefolytatott eljárás költségeinek megtérítésére is.

Az elektronikus hírközlési törvény szerint a mobilszolgáltatóknak az előre fizető (pre-paid, vagy feltöltő kártyát használó) ügyfeleknek panasz esetén, az utólag fizetőknek pedig kérésére, olyan hívásrészletező számlát (forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást) kell kiállítaniuk, amely tartalmazza a hívott számot, a hívás kezdő időpontját és időtartamát, a hívásegység díját és a hívás díját.

Az NHH 2008 nyarán ellenőrizte, hogy a Vodafone betartja-e a jogszabályokban és a korábbi határozatokban előírtakat és megállapította, hogy a szolgáltató ugyan ad kimutatást a számlapanasszal élő előre fizető ügyfeleknek, de abban a korábbi felszólítás ellenére sem szerepel a hívás díja. A kimutatás annak igazolására szolgál, hogy a szolgáltató az egyes hívások esetében - a hívás időtartamának és a hívás egységdíjának szorzataként - milyen hívásdíjjal számolt. Az NHH ezért nem tudja elfogadni a Vodafone gyakorlatát, mellyel az előfizető feladatává teszi az egyes hívások díjának kiszámítását.

A bírság összegének megállapításakor az NHH egyebek mellett azt is figyelembe vette, hogy a vizsgálat idején a Vodafone-nak mintegy 1,3 millió pre-paid kártyás ügyfele volt és hogy a kimutatás jogszabályoknak megfelelő kiállítása az előfizető szempontjából garanciális jelentőségű. A kimutatás segíti a fogyasztót, hogy tényleges kiadásainak ismeretében hozhasson tudatos döntéseket és így a kimutatás a piaci verseny fenntartásának is lényeges eleme.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo