200 milliót elcsaló vállalkozást fogtak

Kétszázmillió forintot akart hamis számlákkal igazolni, és ezek alátámasztására "alibi" leveleket is készített egy pécsi székhelyű vállalkozás, ezért az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) adócsalás és magánokirat hamisítás miatt is feljelentést tett a társaság ellen a Vám- és Pénzügyőrségnél.

Az APEH tájékoztatása szerint a Dél-dunántúli Regionális Igazgatóság ellenőrei utólagos bevallásvizsgálatot végeztek a számítástechnikai eszközöket forgalmazóés informatikai szolgáltatást nyújtó cégnél, így fedezték fel, hogy a vállalkozás mintegy 900 hamis számlát szerepeltet könyvelésében, amivel 122 millió forint áfát és 80 millió forint társasági adót csaltak el.

A vizsgált cég olyan számlákkal akarta igazolni a bevételei hátterét, amelyeket korábban velük kapcsolatban álló cégek nevében maguk állítottak elő. A revíziós vizsgálat során az APEH nyilatkoztatta azon cégeket, amelyek nevében számlát mutatott be az adócsaló vállalkozás, és mind a 15 cég úgy nyilatkozott, hogy a vizsgált időszakban nem álltak munkakapcsolatban a revízió alatt álló céggel, annak nem adtak megbízást munkavégzésre.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo