Orbán Viktor elmondta, meddig maradnak a szigorítások

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be, milyen szabályok szerint élünk jövő héten.

A kormányfő interjúja legelején bejelentette a legfontosabb döntést, eszerint

a ma hatályban lévő szabályok változatlan formában fennmaradnak hétfőtől még egy hétig (tehát március 29-éig) biztosan. Később ezzel kapcsolatban megjegyezte: ez nem az a pillanat, amikor az érvényben lévő intézkedéseken lazítani lehetne; a harmadik hullám ugyanis rekordokat döntöget.
A legfrissebb adatok szerint 213 honfitársunk halt meg az elmúlt 24 órában, több mint 9000-en vannak kórházban, rajtuk kívül 1174-en lélegeztetőgépen - írja laptársunk, az Mfor.hu. 

A szabad kórházi kapacitásokkal kapcsolatban ismertette: további 1618 szabad lélegeztetőgéppel felszerelt ágyunk van és majdnem 11 ezer lélegeztető nélküli. Orbán Viktor kórházigazgatókkal való egyeztetés alapján elmondta: a jelentéseik megnyugtatóak voltak - mindenkinek vannak gondjai, de mindenki meg tudja oldani a problémákat.

Felmerült az is, hogy ne csak 1 héttel, hanem rögtön 2 héttel hosszabbítsák meg a korlátozásokat (kiterjesztve ezzel a húsvéti időszakra is) - ezzel kapcsolatban azt mondta a miniszterelnök, hogy a nemzetközi példák tanulmányozása alapján arra jutott, hogy egy hét alatt is sok minden történhet, ezért hozták meg egyelőre csak a következő hétre a döntést.

További részletek itt. 

Véleményvezér

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.
Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett

Orbán Viktor és Hadházy Ákos háborúja új szintre emelkedett 

A harang, mint fegyver?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo