Nem bízzák a szülők az iskolára a pénzügyi nevelést

A gyerekek pénzügyi tudatosságra történő nevelése nemcsak szülőként fontos, de egy ország nemzetgazdasági érdeke is egyben - az Intrum Justitia szerint. A vállalatcsoport kutatásából kiderül, hogy a magyar anyák kiemelten fontosnak tartják, hogy a gyermekek tervezetten gyarapítsák pénzügyi ismereteiket. A felmérésből kiderült, hogy az édesanyák otthon is nagy hangsúlyt fektetnek a pénzzel való helyes bánásmód átadására, 10-ből 9-en maguk is tanítják erre gyermekeiket.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Az Intrum Justitia – Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja – évente elkészíti Európai Fogyasztói Fizetési Jelentését. A kutatásban 21 országból 21 317 európai – köztük 1005 magyar – állampolgár vett részt. A 2016 végén készített reprezentatív felmérés részletesen vizsgálta a magyar családok pénzügyi tudatosságát.

Kép: sxc

A válaszadó nők több mint fele – azon belül is nagyobb arányban a rendszerváltás előtti időszak volt diákjai – látják úgy, hogy hasznukra vált volna, ha a pénzügyi alapismereteket már az iskolapadban el tudják sajátítani. A felmerésben szereplő anyukák több mint háromnegyede támogatja és kifejezetten előremozdító lépésnek tartja, hogy az utóbbi években egyre több pénzügyi ismeretet sajátítanak el a gyerekek a közoktatás keretein belül.

Ha nem szereti a gyerekeket, azt megszenvedheti a cége
A magyar dolgozók háromnegyede még soha nem vitte be a gyerekét a munkahelyére, pedig sok helyen rendszeresek a gyerekbarát programok. A munka és a magánélet egyensúlyában viszont egyre tudatosabbá válnak a munkavállalók, közel felüknél kiemelkedően fontos szempont egy állás kiválasztásánál, hogy az gyerekbarát-e.
Tíz megkérdezett anyukából 9 nem alapoz kizárólag az iskolákban átadott tudásra és a kerettantervben foglaltakra, hanem otthon is szívügyeként kezeli gyermeke pénzügyi ismereteinek gazdagítását. Az oktatásnak köszönhetően optimistán látják az édesanyák a jövőt. Csak minden 10. megkérdezett anyuka gondolja csak úgy, hogy gyermeke rosszabb anyagi helyzetbe süllyed felnőtt korára, mint amiben jelenleg ő maga él.

Minden szülő életében a legfontosabb pillanat, amikor gyermeke végleg elhagyja a szülő házat. A megkérdezett anyukák közel fele tart attól, hogy gyermeke anyagilag nehézségekbe ütközik majd akkor, amikor eljön az ideje az első önálló ingatlan megvásárlásának. Ha el is tudnak költözni a gyermekek a szülői háztól, a megkérdezett anyukák elsöprő többsége – közel 90%-a – vélekedik úgy, hogy szükséges lesz gyermekét a továbbiakban is támogatnia anyagilag. Így talán nem is meglepő, hogy a megkérdezett anyukák havi megtakarításainak közel egyötöde a gyermekek későbbi megsegítésére irányul.

Az Intrum Justitia kiemelten fontosnak tartja a gyermekek pénzügyi kultúrájának fejlesztését és folyamatosan keresi azon lehetőségeket, amikor részt vehet a diákok ez irányú ismereteinek bővítésében, illetve abban, hogy segítsen az elméleti tudást a gyakorlatban is könnyen alkalmazhatóvá tenni.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo