Csak rajtad múlik, hogy zöld lesz-e a karácsony

Hazánkban egy átlagos ember évente 500 kg szemetet termel és ebből a karácsony erősen kiveszik a részét. Tegyük idén egy apró döntéssel zöldebbé és olcsóbbá az ünnepet anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat! A Jófogás online kutatása közel négyezer embert kérdezett arról, hogy mennyi csomagolópapírt használnak ajándékozáskor, tisztában vannak-e ennek környezeti hatásával.

Az ember mióta létezik, csomagol. A csomagolás legősibb funkciója az összefogás, a tárolás és a szállítás volt. A csomagolóanyag ekkor még természetes anyag volt, elsősorban bőr vagy levél. Egy magyar átlagosan évi 95 kg papírt használ el, ennek fele a termékek, áruk csomagolóanyaga. A globális évi papírfelhasználás mintegy 370 millió tonnára tehető, amelynek szintén felét termékcsomagolások teszik ki. Míg bizonyos áruk esetében a csomagolás sokszor elkerülhetetlen, az ajándékozásnál ez inkább hagyomány, mint szükség.

Csomagolás teszi az ajándékot?

A megkérdezettek 37%-a szerint azért fontos a csomagolás, mert mutatja, hogy törődtünk az ajándékkal, 34%-uk szerint pedig egyszerűen így szebben mutat. Minden ötödik kitöltő udvariatlanságnak tartja a csomagolás nélküli ajándékozást, 6%-uk pedig bevallotta, hogy a csomagolás élményét szereti. Nagyon kevesen, százból csupán ketten gondolják azt, hogy a csomagolás egyáltalán nem fontos.

Kép: IKSZ

Válts papírtáskára, vagy dobozra!

Ez a legegyszerűbb csere, amit idén karácsonykor tehetsz, hogy zöldebbé tedd az ünnepet! Körülbelül 50 000 fát menthetünk meg évente, ha csomagolópapír helyett más megoldást választunk. Csak Angliában annyi csomagolópapírt használnak fel az ünnepekkor, amivel kilencszer körbetekerhetnénk a Földet, de mi magyarok is becsomagolhatnánk az Egyenlítőt - kétszer.

Az online kutatás szerint a megkérdezettek 98%-a fontosnak tartja a csomagolást. Nem baj, ha csomagolunk, csak tegyük okosan! A válaszadók harmada díszdobozba vagy ajándéktáskába rejti a meglepetéseket idén karácsonykor, melyek kiváló alternatívái a csomagolópapírnak, hiszen újra lehet őket használni és ugyanolyan csinosan mutatnak a fa alatt, mint a papírba csomagolt ajándékok.

Háromszor annyi erdőt pusztítunk el, mint az ukránok
Magyarországon fejenként kb. 95 kilogrammnyi a „papírlábnyomunk”, vagyis átlagosan ennyi papírt használunk el évente. Ennek jelentős részét a napi vásárlásainkból adódó csomagolóanyag mennyisége teszi ki.
A gyerekeknek érdemes egy-egy díszes papírdobozt venni és évről-évre ebbe rejteni az ajándékokat. Így évente több ezer forintot és jó pár csomagolással töltött percet is megtakarítasz, ráadásul a környezetedet is véded.

Minden ötödik kitöltő „szemétbe” csomagol

A kitöltők közel kétharmada csomagol. Minden egyes ajándékot, külön-külön. Az ünnepek után a csomagolópapírok többféleképpen végzik. Szerencsére a válaszadók több mint negyede újra felhasználja a papírokat egy következő ajándékozáskor és 53%-uk a szelektív gyűjtőbe dobja a csomagolást az ünnepek után. Azonban rossz hír, hogy minden ötödik elégeti, vagy a kukába dobja a csomagolópapírt, így gyakorlatilag sokan tudtuk nélkül ugyan, de szemétbe csomagolják a kedves ajándékokat.

Árt a környezetnek az ajándékok csomagolása?

A válaszadók 53%-a nem gondolja, hogy az ajándékok csomagolása környezetszennyező. 48%-uk belátja, hogy árt a természetnek a felesleges csomagolás, mégis csupán százból négy ember nem csomagolja be idén egyáltalán az ajándékokat.

Idén cseréld a papírt ajándéktáskára, vagy dobozra és tegyél te is azért, hogy szebb legyen az ünnep!

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo