Tízszeres a túlkereslet a programozó diákokra

2018. szeptember 26. szerda - 16:05 / piacesprofit.hu
  •    

Az elmúlt három év során több mint hússzorosára bővült itthon a szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma, ám a munkaerőpiac igényei ennek ellenére is kielégíthetetlenek: a hazai IT-szektor ugyanis a bootcampek jelenlegi hallgatóinak mintegy tízszeresét alkalmazná középtávon junior szoftverfejlesztőként.

Részben ennek köszönhetően a hazai piacon is átlagosan 50 százalékkal emelkedik azok fizetése, akik pályát váltanak és a szoftverfejlesztői karrier mellett döntenek. Ebben szerepet játszik az is, hogy a munkáltatók elégedettek a néhány hónap alatt kiképzett szoftverfejlesztőkkel: ezer amerikai HR-szakember 72 százaléka úgy véli, hogy a programozó-iskolák végzősei szakmailag ugyanolyan felkészültek, mint egyetemi diplomával rendelkező kollégáik – többek között ezekre hívja fel a figyelmet a junior szoftverfejlesztők képzésével foglalkozó PROGmasters.

Forrás: progmasters.hu

Forrás: progmasters.hu

Tízszeres a túlkereslet itthon a bootcampet végzett diákokra

Az első szoftverfejlesztő bootcampek az Egyesült Államokban és Kanadában indultak 2012-ben, és végzett hallgatóik száma 2013-ban csupán 2.178 fő volt. Az iparág öt év alatt közel kilencszeresére bővült a két legnagyobb piacán, ahol a tavalyi 16.867 diák után 2018-ban várhatóan 20 százalékkal több, 20.316 hallgató szerez szoftverfejlesztő képesítést a különféle online és személyes képzéseken – olvasható a Course Report szakportál friss iparági tanulmányában.

A tendencia Magyarországon is hasonló: míg a hazai bootcampek végzőseinek száma 2015-ben alig haladta meg a 20 főt, addig idén már több mint 500, míg a piaci várakozások szerint 2019-ben nagyjából 750 diák kezdhet néhány hónap tanulás után új karriert programozóként” – mutat rá a junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters. Az iparágat jellemző munkaerőhiány miatt azonban a cégek körében ennél is jóval több programozóra lenne igény: az IT szektor a hazai bootcampek jelenlegi hallgatóinak mintegy tízszeresét alkalmazná középtávon – hívja fel a figyelmet a PROGmasters.

Itthon is átlagosan 50%-kal nő a fizetése azoknak, akik programozónak állnak

A bootcampek hazai és nemzetközi népszerűsége azonban nem meglepő. A Course Report szakmai portál által az Egyesült Államokban működő programozó-iskolák volt hallgatói körében készített felmérés szerint, az 1450 megkérdezett átlagosan évi 46.974 dollárt (azaz nagyjából 13 millió forintot) keresett korábbi szakmájában. Ugyanezek a válaszadók a néhány hónapos bootcampek elvégzése után – junior programozóként – már 50 százalékkal magasabb, átlagosan évi 70.698 amerikai dolláros (tehát mintegy 19,5 millió forintnak megfelelő) kezdő fizetést vittek haza 2017-ben.

A PROGmasters statisztikái szerint a náluk végző diákok fizetése hasonló mértékben növekszik a 4 hónapos tanfolyam befejezése után: volt hallgatóik szoftverfejlesztőként havi bruttó 350 és 460 ezer forint közötti kezdő fizetésre számíthatnak, ami nagyjából másfélszerese korábbi jövedelmüknek.

Háromszáz milliót kapott az informatikusképző
Összesen mintegy 300 millió forint kockázati tőkét kapott a junior szoftverfejlesztőket képző Green Fox Academy. A szervezet első lépésként többek között szeptemberben Prágában megnyitja első külföldi iskoláját.

Itthon és külföldön is kedvezőek a HR-esek tapasztalatai

A TechRepublic informatikai hírportál cikkében idézett, ezer – amerikai IT-cégeknél dolgozó – HR-szakember körében elvégzett kutatás szerint, a megkérdezettek 80 százaléka alkalmazott már bootcampet végzett diákokat, és ezek 99,8 százaléka ismét megtenné ezt. A felmérésben véleményt nyilvánító ezer tengerentúli HR-es 72 százaléka úgy vélte, hogy a programozó-iskolák végzősei ugyanolyan felkészültek és várhatóan ugyanolyan magas szinten teljesítenek, mint az egyetemi diplomával rendelkező programozók.

A bootcampet végzett diákok tudásával kapcsolatos tapasztalatok hazánkban is kedvezőek. Ezt mutatja egyrészt a munkáltatók részéről folyamatosan és egyre növekvő mértékben jelentkező igény irántuk, másrészt az is, hogy a vállalatok által a kezdő programozók számára kínált alapbérek az elmúlt 2 évben minimum 15 százalékkal emelkedtek.

Pályaváltás állásgaranciával

A coding bootcampek egy része nemcsak a képzést, de végzett hallgatói elhelyezkedését is biztosítja hazai vagy külföldi informatikai cégeknél, ráadásul garantált, akár minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért, ami megegyezik az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők munkabérével. 

A bootcampek így egyszerre kínálnak megoldást a hazánkban is egyre kritikusabb informatikus-hiányra, valamint azok számára, akik új karriert kezdenének egy nemcsak itthon, de külföldön is jelentős perspektívával rendelkező iparágban. 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

 

 

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor