Nem csoda, hogy három év alatt meghódították a világot

Öt éve alapították a berlini „okostelefon-bankot” – napjainkban 24 országban 2.3 millió ügyfelük van.

Nem egy fintech-telefonbank alakult már Németországban, de az N26 sikere példátlan. Két osztrák fiatal alapította, kockázati tőkealapokból összegyűjtve az induló tőkét. Öt év után betétállományuk meghaladja az egymilliárd eurót, a vállalkozás értékét 2.3 mrd. euróra teszik.

youtube.com

Összehasonlításul: a Commerzbank, a második legnagyobb német bank tőzsdei értéke 7.8 milliárd. Az N26-ot még nem vezették be a tőzsdére, miközben páratlan ütemben fejlődik. Németországban és Ausztriában hozták piacra első terméküket 2015-ben, majd egyre több országban jelentek meg, most 24-nél tartanak. Berlin mellett Barcelonában és New Yorkban dolgozik összesen 700 alkalmazottjuk.

Ügyfeleik – főként a 18-35 éves fiatalok – számára az N26 csak mobilalkalmazása révén elérhető, de népszerű, mert azt hirdeti: rejtett költségek nélkül dolgozik. Joggal: a díjak alacsonyak, havi többszöri pénzfelvétel ingyenes, akárcsak az utalások. A további finanszírozás nem jelent gondot, hiszen vezető amerikai, német (köztük az Allianz), kínai, szingapúri befektetők látnak fantáziát a pénzintézetben.

Személyre szabja a pénzügyeket a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) új utakat nyit a pénzügyi intézmények számára az ügyfélszerzés és –megtartás területén, emellett új együttműködési modelleket tesz szükségessé a versenytársak között, írja a Világgazdasági Fórum a Deloitte támogatásával készült új jelentése.
Az N26 most arra készül, hogy bevonul az amerikai piacra és alapítói reálisnak tartják a kitűzött célt, hogy belátható időn belül százmillió ügyfelük legyen a világ minden táján. Sikerük komoly fenyegetés a hagyományos bankok számára.

(Forrás: Neue Zürcher Zeitung

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo