Nem a pénztől jutunk előrébb

Az anyagi gyarapodás jut leginkább eszünkbe az előrelépés kapcsán, azonban a magánéletünkben történő változásokat jóval fontosabb előrelépésnek éljük meg – állapítja meg a CIB Bank megbízásából készített reprezentatív kutatás. Az azt tervezők között a gyermekvállalás és az új lakás vásárlása tekinthető a legkomolyabb változásnak, míg az új munkahely, illetve a fizetésemelés jóval hátrébb sorolódik. A magyar lakosság ugyanakkor többségében konzervatív a lehetőségei megragadása kapcsán, akár pénzügyekről, akár más területekről van szó.

Az anyagi gyarapodás – a magasabb jövedelem és a megtakarítás – a legáltalánosabban megcélzott előrelépés a felnőtt lakosság körében – derült ki a CIB Bank megbízásából az NRC által készített reprezentatív felmérésből. A terveket, azok fontosságát, és a megvalósulási esélyüket együttesen bemutató index alapján a magyarok számára az anyagi gyarapodás (65 pont) a leghangsúlyosabb előrelépési törekvés, de a karrier fejlődése (59 pont) is erőteljesen megjelenik. Ami a várt anyagi gyarapodás léptékét illeti, a megkérdezettek döntő többsége – 86 százaléka – néhány millió forintnyi megtakarítást már lényeges előrelépésnek tekintene, de majdnem ekkora egy lakáshitel visszafizetésének a támogatottsága is.

pp

A kutatásból is jól látszik, hogy a vagyon növelése csupán a kezdő lépés a valós tervek megvalósításának irányába. Ha együttesen nézzük a terveket és a becsült megvalósítási esélyeket, akkor a lakásfelújítás, a nagyobb utazás és az egészségesebb életmódra váltás a legjelentősebb tervezett előrelépés, melyek a közeljövőben meg is fognak valósulni. Érdekesség, hogy bár a gyerekvállalás és az új lakás vásárlása nem tartoznak a legelterjedtebb célok közé, de ha a következő 2-3 évben megvalósulnának, azt az érintettek jelentős előrelépésnek tartanák: a gyerekvállalás az ezt tervezők 61 százalékának, az új lakás vásárlása az ezt tervezők 48 százalékának a leglényegesebb előrelépést jelentené.

100 ezer forint van az álmaink és a valóság között
Passzív nyugdíjas évekre készül a magyarok többsége, de elképzeléseink még így sincsenek összhangban a valósággal a Groupama felmérése szerint. A nyugdíjas évek nem biztos, hogy az utazgatásról fognak szólni, a nagy átlag ugyanis 100 ezer forintos tévedésben él.
A lakosság többségére jellemző, hogy a családi, magánéleti boldogulást többre tartják a szakmai karriernél. Ez utóbbi eléréséhez a kitartó munka és a sok kis lépés stratégiáját tartják üdvözítőnek. A lehetőségek kihasználásával kapcsolatban inkább konzervatívak a megkérdezettek, háromötödük alaposan megfontolja a lehetőségeket, és óvatosan dönt, 26 százalékuk pedig inkább biztosra megy, és még a legkisebb kockázatot is kerüli. Csupán 7 százalékuk mondta, hogy az előrelépési lehetőségeket akkor is megragadják, ha benne van a kockázata annak, hogy esetleg visszafelé sül el a terv, és a végén rosszabb helyzetbe kerülnek. A kifejezetten kockázatkerülő csoport látja a legkevésbé sikeresnek a stratégiáját, vagyis az is kiderül az eredményekből, hogy időnként igenis megéri magasabb kockázatot vállalni a siker érdekében.

Pénzügyi szolgáltatóként a CIB Banknak egyik fontos célja, hogy ügyfeleit ösztönözze céljaik elérésében, vegyék észre a lehetőségeiket, és ragadják meg azokat. A különböző élethelyzetekben számos ponton kapcsolatba kerülhetünk egy bankkal, legyen szó akár egy befektetési számláról vagy egy személyi kölcsönről, de a bank digitális törekvései is ebbe az irányba mutatnak. A kutatás eredményei biztatóak, hiszen azokból világosan kiderül, hogy a személyes előrelépés kapcsán fontos cél a megtakarítások növelése, mely mindenképp fontos tényező a további lehetőségek megvalósításához.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo