Negyven évig megúszható a társasági adó

Jövőre a mostani 500 millió forintról 10 milliárd forintra növekszik a fejlesztési tartalék képzésének lehetősége.  Azaz, ha egy cég kellően nyereséges és nagyobb beruházás előtt áll, akkor átmenetileg - akár 40 évig - nem kell megfizetnie a társasági adót. Egy ekkora kedvezmény érdekes lesz a vállalatoknak: ugyan a fejlesztési tartalék képzése „pusztán” a társasági adó megfizetését teszi későbbi időpontra, mégis, több száz millió forint mozgatását, így beruházásokat tesz lehetővé.

Fejlesztési tartalék képzés, azaz jövőbeni beruházás finanszírozása

A fejlesztési tartalék képzés azt jelenti, hogy egy vállalat a jövőben vásárolt tárgyi eszközeire, még azok beszerzése előtt elszámolhatja azok értékcsökkenését/amortizációját adóalap csökkentő tételként. Azaz, a nyeresége egy részéből előfinanszírozza a tárgyi eszközök megvételét.  Adózásban ez azt jelenti, hogy a nyereség feléig lehet képezni a fejlesztési tartalékot, de maximum 500 millió forintig, azaz ennek 9 százalékával csökkentheti a társasági adóját azonnal. Ez az 500 millió forint fog 2019 januárjától 10 milliárdra növekedni. (Viszont fontos megfelelően dokumentálni az így képzett tartalékot!)

fotó: archív

Nézzünk egy példát:

Ha egy vállalatnak 20 milliárd forint a nyeresége, akkor 9%-os adókulcs mellett 1,8 milliárd forint társasági adót fizet. Ha viszont a nyereség felére megképezi a fejlesztési tartalékot, akkor már csak 10 milliárd után kell az adót megfizetni, tehát 900 millió forintot.

Cserében viszont azt vállalja, hogy 4 éven belül a megképzett összeg értékéig - példánkban 10 milliárd forint beruházást hajt végre. Természetesen, ezt a 900 millió forintos adómegtakarítást később vissza kell fizetni úgy, hogy annak a tárgyi eszköznek (gép, ingatlan, berendezés) az amortizációját majd nem számolhatja el, amire az adóalapcsökkentést korábban már igénybe vette.  Az adómegtakarítást ugyan vissza kell fizetni későbbi időpontban, de ez a konstrukció még így is egy kamatmentes kölcsönnek tekinthető, aminek futamideje 5 évtől akár 40 évig is terjedhet.

Finomhangolt adókedvezmény
A nyáron elfogadott 2019-es adótörvény-csomagban pontosították a startup-adókedvezménnyel kapcsolatos előírásokat. A jogalkotók szembesültek a kapcsolódó szabályok hiányosságaival, és igyekeztek ezeket pótolni, de maradtak még nyitott kérdések.
Miért előnyös ez?

A Via Credit és a Corvinus Egyetem vizsgálatából az derült ki, hogy eddig évente 25-30 ezer vállalkozás vette igénybe a késleltetett adófizetést. Ezek a vállalkozások évente 40 milliárd forintnyi adófizetéstől mentesülnek – átmenetileg. A becslések alapján legrosszabb esetben is 5-6 év után fizetik meg az adót, míg legjobb esetben akár 30-40 évre is eltolhatják azt.

„Ezt a potenciált fogja katalizálni a jövő évi módosítás, várhatóan 3-4 százalékkal fog növekedni a mostani 25-30 ezres nagyságú igénybe vevők köre, ami darabszámban nem sok, de értékben nagyobb volument fog képviselni. Ez a réteg a nagyobb méretű vállalkozásokból tevődik össze, ahol eddig is milliárdos beruházások voltak, de nem vették igénybe a régi szabályok szerinti kedvezményt” – véli Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója.

A Via Credit várakozásai szerint az új szabályozásnak köszönhetően a mostani éves 400 milliárdos fejlesztési tartalék képzés akár 700 milliárd forintra fog növekedni. A legkedveltebb beruházási formák pedig a hosszú amortizációs idő matt az ingatlannal kapcsolatos beruházási formák lesznek.

A TAO támogatásról – közérthetően
A társasági adóból adható támogatások egyre gyakrabban kerülnek be a hírfolyamba, ezért is fontos, hogy eloszlassuk az ezzel kapcsolatos tévhiteket. Szakértőnk, Radnai Károly az Orientax Adótanácsadó Zrt. partnerének segítségével bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat a tao-támogatások rendszeréről.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo