Kata egyre népszerűbb

Már 315 ezernél is több vállalkozó választotta a katát, Magyarország legegyszerűbb és legnépszerűbb adózási formáját. A kisvállalkozók az eddigi kedvezmények mellett újabb köztehercsökkentéssel is számolhatnak az idén.

Január 1-től nyolcról tizenkétmillió forintra emelkedik az alanyi áfamentesség választásának értékhatára, vagyis nem kell áfát felszámítaniuk és fizetniük – hívta fel a figyelmet Varga Mihály. A pénzügyminiszter elmondta, hogy a napokban minden katás vállalkozó elektronikus formában tájékoztató levelet kap a kedvező változásokról az adóhivataltól.

Több speciális adózási forma is elérhető a vállalkozásoknak, amelyek egyre kedvezőbbé válnak. Már 2017-ben megduplázódott a kata bevételi határa, hatmillióról tizenkétmillióra. A kisvállalkozókat érintő könnyítések idén is folytatódtak: négymillió forinttal – tizenkétmillió forintra  nőtt az általános forgalmi adó (áfa) alanyi mentességének az értékhatára. „Az alanyi adómentes vállalkozásnak – főszabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie, valamint áfabevallást sem kell benyújtania” – részletezte a miniszter.

Kép: MTI

Varga Mihály emlékeztetett: Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a harmadik legalacsonyabb a személyi jövedelemadó, valamint több kedvező adózási forma is elérhető a vállalkozások számára. Emellett az adóhivatal már harmadik éve készíti el a magánszemélyeknek a személyi jövedelemadó-bevallását, a cél az, hogy a vállalkozások adminisztrációs terhei is csökkenjenek.

Varga Mihály ismertette, hogy a kata 2013-as bevezetése óta Magyarország legnépszerűbb adófajtájává vált, köszönhetően annak, hogy havi 50 ezer forint befizetésével a vállalkozó megszabadul a társasági- és személyi jövedelemadó, a járulékok és a szociális hozzájárulási adó terhétől is. Az adózási forma amellett, hogy a legnagyobb megtakarítást biztosítja a vállalkozások számára, és drasztikusan csökkenti az adminisztrációs feladatokat, még rendkívül rugalmas is. Az alanyi mentességet választó katásoknak 2019-ben mindössze egyetlen nyilatkozatot kell benyújtaniuk, de azt is majd csak 2020-ban – közölte a miniszter.

Adóváltozások 2019: SZOCHO, KATA, EVA
Folytatjuk az idén januártól életbe lépett legfontosabb, az üzleti szektort érintő adótörvény-változások bemutatását. Az Írisz Office adótervezőinek segítségével most a szociális hozzájárulási adót, a KATA-t és az EVA-t érintő módosításokat mutatjuk be.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo