Így mentenék meg a fővárosi turisztikai cégeket Karácsonyék

A turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik. A taxisok 70 százalékos engedményt kaphatnak a jövő évi drosztdíjból - írja a Népszava.

A napilap cikke emlékeztet: bár korábban visszautasította a kormány – az ellenzék szerint „észszerűtlen” – javaslatát a főváros számláján lévő, másra szánt pénz turizmus megsegítését célzó felhasználásáról, a városvezetés most azt tervezi, lehetőségeihez mérten segíteni fogja az ágazatot.

A jövő heti közgyűlésre új előterjesztés készült, amelynek értelmében a turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkentik szeptember és március között.

A taxisok 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból, ami több százmilliós bevételkiesést jelent a fővárosnak. A főváros közlekedési cége a javaslat szerint 17 milliárdos kompenzációt kap, a járvány miatti vesztesége ugyanis optimista becslés szerint 22 milliárd lehet az idén. A többi intézkedés pénzügyi hatását még nem számszerűsítették - írja a Népszava.

5 pontos javaslatcsomag a BKIK-tól
Kedden levélben fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, amelyben együttműködést ajánlott fel a nehéz helyzetbe kerülő budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében. Egyben egy 5 fő pontot tartalmazó javaslatcsomagot is eljuttatott a fővárosnak. Erről itt olvashat bővebben. Hogy milyen helyzetben nem csak a fővárosi, de a vidéki vendéglátószektor, arról pedig itt írunk.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo