Hullanak a biztonsági cégek

Folyamatosan, évről-évre csökken a személy és vagyonvédelemmel foglalkozó vállalkozások száma Magyarországon.

Az Opten adatai szerint a biztonsági cégek száma a 2016-ban 5334 darab volt, ami a tavalyi évre 4300 darabra csökkent. Ezzel szemben a szektor árbevétele, a vizsgált időszakban, folyamatosan növekedett. 2016-ban az ilyen profilú vállalkozások összárbevétele meghaladta a 306 milliárd forintot, míg 2018-ban már 387 milliárd forintos forgalmat sikerült elérni.

Még mindig sok a kényszertörlés

A cégszám csökkenés mellett a legmarkánsabb trend, ami megfigyelhető, az az alkalmazotti létszám dinamikus bővülése. 2016-ban több mint 47 ezer foglalkoztatottat jelentettek be a cégek, ez a szám 2019-ben már megközelítette a 60 ezer főt. A jelenség hátterében a szektor kifehéredése húzódhat meg. Egyre kevesebb cég engedheti meg magának a feketefoglakoztatást. Ezzel együtt pedig 2015 óta, a kormányrendeletben határozzák meg a kifizethető legkisebb összeget minden vagyonvédelmi szolgáltatásért. Az összeg minden évben felülvizsgálatra kerül. Jelenleg ez 2336 forint rezsióradíjat jelent, ami az általános forgalmi adót nem tartalmazza. A rendelet célja a piaci árnál alacsonyabb megbízási díjjal megkötött szerződések visszaszorítása, mivel ennek nyomán az alvállalkozói kör legális úton már nem tudja kigazdálkodni a szolgáltatás megfelelő biztosításának rezsiköltségeit.

Szintén pozitív változás, hogy mind a felszámolási eljárás alá került cégek, mind a végrehajtás alá került vállalkozások száma folyamatosan csökken. Sajnos azonban a kényszertörlések száma még mindig magas a működő vállalkozások számához viszonyítva, ami azt jelezi, hogy sok vállalkozó még az adminisztratív kötelezettségeit sem tudja teljesíteni.

A cégfluktuációs index (CFI) ágazati vizsgálata rámutat azonban arra is, hogy nem mindenki találta meg számítását a piacon. A turbulencia az országos értéknél magasabb, ami azt jelenti, hogy a működő cégekhez képest viszonylag magas az új és a megszűnő, illetve a piacról kivonuló vállalkozások aránya. Bár a CFI mutató értéke évről-évre minimális mértékben csökken, a cégek nagyobb arányú cserélődése a szektorban azt mutatja, hogy továbbra is jelentős üzleti kockázattal jár biztonsági cégek alapítani Magyarországon – zárja elemzését a céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo