Hogyan találjuk meg az ideális lakásbérlőt?

Ma már nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre többen bérelnek lakást. A kínálat folyamatosan bővül, mivel az elmúlt években növekszik azoknak a száma, akik hosszú távú kiadás céljából vásárolnak ingatlant. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre a bérbeadóknak feltétlenül figyelniük kell, ha meg akarják találni a számukra ideális bérlőket.

A bérbeadó a bérlővel hosszú távú üzleti kapcsolatba kerül, ahol a pontosság, a fizetőképesség és a havi bérleti díjak pontos megfizetése fontos szempontok, amik meghatározzák, hogy egy korrekt üzleti kapcsolat alakuljon ki a két fél között – írja a Rentingo. Ezért érdemes odafigyelnünk, hogy a bérlőjelölt időben és felkészülten érkezik-e az első találkozóra, hiszen ebből következtethetünk arra, hogy a fizetési határidőket is be fogja-e tartani, illetve arra is, hogy mennyire komolyan érdekli a kínált lakás.

Albérletárak – a nagyobb olcsóbb
Míg a fővárosban már bőven 2000 forint felett van a bérelt lakások négyzetméter ára, addig a vidéki egyetemvárosok bérleti piacán lévő ingatlanok legfeljebb csak súrolják ezt az értéket.
Referencia, biztosítás

A bérlő megbízhatósága az egyik legfontosabb szempontnak számít a sikeres bérbeadás szempontjából, ezért lehetőleg kérjünk referenciát korábbi főbérlőtől vagy bérbeadótól, ha már volt ilyen, és amennyiben lehetséges próbáljunk meggyőződni arról is, hogy bérlőjelöltünknek van-e rendszeres jövedelme. Tudjuk meg azt is, hogy bérlőjelöltünk egyedül vagy másokkal együtt – családjával, partnerével, barátaival – költözik-e a bérbeadandó lakásba, és amennyiben nem csak egyedül költözik, kerítsünk lehetőséget arra, hogy valamennyi költözőt személyesen is megismerjünk. Győződjünk meg arról is, hogy a bérbeadandó lakásba költöző személyeknek nincsen-e olyan hobbijuk vagy szokásuk, ami különösen zavarhatja a szomszédokat. Mindenképpen kössünk írásban szerződést, lehetőleg közjegyzői záradékkal, mert ezzel sok későbbi félreértést, vitát kerülhetünk el. Érdemes lakásbiztosítást kötni kiadandó lakásunkra, illetve hívjuk fel jövőbeli bérlőnk figyelmét arra, hogy lehetőleg kössön biztosítást a lakásban tartandó ingóságaira is.

„A hagyományos internetes hirdetési oldalakon sokszor nehézségekbe ütközhet, hogy egy telefonos érdeklődés alapján megtudjuk a jelentkezőről a szükséges információkat. Nálunk a bérlők bemutatkozó profillal rendelkeznek, ami elegendő mennyiségű információt tartalmaz ahhoz, hogy a bérbeadók eldönthessék, hogy szeretnének-e velük személyesen is találkozni. Így csak azoknak kell megmutatni a lakást, akik valóban komoly érdeklődők és megbízható bérlők lehetnek” – mondta Danóczy Balázs, a Rentingo.com ügyvezetője.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo