GDPR: Nem foglalkoznak adataikkal a magyar döntéshozók

A magyar vezetők mindössze tíz százaléka töröltetné személyes adatait, ha meg lenne rá a lehetősége - derül ki az EY Globális Visszaélési Felméréséből (Global Fraud Survey). A kutatás szerint a hazai cégek közel fele még nem is áll készen rá, hogy biztosítsa a felhasználóknak a róluk tárolt információk eltávolítását, pedig 2018. május 25-étől erre kötelezi őket az Európai Unió általános adatvédelmi rendelete (GDPR).

Saját adataik kezelését tekintve mind a régiós, mind a fejlett országok átlagánál kevésbé tudatosak a magyarok – állapítja meg a kutatás, amely 55 ország, összesen 2550 cégvezetőjének megkérdezésén alapul. A felmérés szerint a hazai válaszadók csupán 10 százaléka töröltetné a róla tárolt személyes információkat az adatkezelővel, míg Közép-Kelet-Európában a megkérdezettek 18, a fejlett országokban pedig 19 százaléka nyilatkozott így.

Kép: Pixabay

A döntéshozók Franciaországban (30 százalék) Lengyelországban (26 százalék) és Németország (22 százalék) a legóvatosabbak.

A felmérésből az is kiderül, hogy

a magyar vezetők mindössze 46 százaléka gondolja úgy, hogy pontosan tisztában van a rendelet elvárásaival.

A hazai válaszadók ezzel tájékozottabbak, mint közép-kelet-európai társaik (a régiós átlag 42 százalék) a nyugat-európai országokban működő cégekhez képest azonban lényegesen le vagyunk maradva: az Egyesült Királyság (92 százalék) Németország (82 százalék) és Hollandia (82 százalék) döntéshozói érzik magukat leginkább felkészültnek az új szabályozásra.

GDPR: önéletrajzok, GPS-ek és munkahelyi kamerák
A meghirdetett állásra jelentkező személyek önéletrajza bővelkedik személyes adatokban. A felvett munkatársakról is számos adattal rendelkeznek a munkaadó cégek. És akkor még szó sincs a térfigyelő kamerákról és GPS-ekről. Hogyan kell kezelni ezeket az adatokat a GDPR elvei szerint?

Tapasztalataink is azt mutatják, hogy itthon sokan nem tudják pontosan, hogyan érinti őket a rendelet. Ugyanakkor óva inteném a döntéshozókat attól, hogy a hátralévő rövid határidő miatt kapkodni kezdjenek. Minden cég más típusú és mennyiségű információt kezel, ezért fontos, hogy csak a számára releváns lépéseket tegye meg, elkerülve ezáltal a fölösleges költségeket” –mondta el Biró Ferenc, az EY Visszaélés-kockázatkezelési Szolgáltatások partnere.

Május 25-től a magyar vállalatoknak is meg kell felelniük a GDPR szabályainak. A rendelet a személyes adatok kezelésének, feldolgozásának és védelmének új uniós elveit rögzíti. Fő célja az EU-n belüli egységes adatkezelési gyakorlat megteremtése az információ szabad áramlása és védelme érdekében.

A rendelet előírásainak megszegése komoly következményekkel járhat, a kiszabható bírság akár 20 millió euró, vagy a cégcsoport teljes, globális forgalmának 4 százalékát is elérheti. A kettő közül a magasabb összeg a felső határ.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo