Fogy a levegő a Huawei körül, óriási üzletből maradhat ki

2019. január 28. hétfő - 10:05 / piacesprofit.hu
  •    

A British Telecom után a másik londoni központú óriáskonszern, a Vodafone is bejelentette, hogy ideiglenesen nem vásárol maghálózati elemeket a Huaweitől.

A nagy kínai távközlési vállalat ellen elsőként az amerikai kormány illetékes hatóságai léptek fel, azzal vádolva a Huaweit, hogy szorosan kapcsolódva a kínai vezetéshez külföldre szállított berendezései révén kémkedik. Amerikai kérésre korábban Kanadában letartóztatták Mend Vancsut, a Huawei egyik igazgatóját, a cégalapító lányát, akit várhatóan kiadnak majd az Egyesült Államoknak.

Forrás: huawei.com

Forrás: huawei.com

Washington erős nyomást gyakorol európai szövetségeseire, hogy kövessék példáját. Európa Kína után a Huawei legnagyobb piaca és a vállalat abban bízott, hogy ő szállíthatja majd az 5G-s mobil hálózatok kiépítéséhez szükséges berendezéseket, ami óriási üzlet.

A lakossági vásárlások azonban megmenthetik a céget. Vezetői úgy vélik, legkésőbb jövőre, de akár már idén is a Huawei lehet a világ legtöbb telefonját értékesítő vállalat. A gödörbe került okostelefonpiacon a kínai gyártók, köztük a Huawei komoly részesedést szereztek. A Huawei a piacot vezető Samsung után immár a második helyen áll eladásaival a világban.

Minden gyanús, ami kínai
Tajvan tiltja, korlátozza kínai elektronikus eszközök használatát, míg Hongkongnak nincsenek ilyen gondjai, ott a Huawei már építi az 5G-hálózatot.

A brit, a francia és a német kormány viszont bejelentette, hogy felülvizsgálja eddig jónak minősíthető kapcsolatait a kínai nagyvállalattal. Így foglalt állást a Deutsche Telekom is, míg Lengyelországban letartóztatták és kémkedéssel vádolják a Huawei egy alkalmazottját.

(Forrás: The New York Times)

Segítünk kiszámolni

EKÁER kalkulátor

kalkulátor

Céges bankszámla

kalkulátor

Pályázatkereső

kalkulátor