Fizetések a magyar Suzukinál: eldőlt, mennyivel emelnek

Az operátorok kezdő bére például 15 százalékkal nő.

Az idei bérfejlesztésben a korábbi évekhez hasonlóan az Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció eredményeképpen év elejéig visszamenőlegesen átlagosan 8 százalékos alapbéremelést hajt végre a Magyar Suzuki Zrt – közölte az autógyártó szerkesztőségünkkel.

Az operátorok kezdő bére 15 százalékkal emelkedik 2021-ben. Az elmúlt négy évben az esztergomi vállalat 65 százalékkal növelte a fizikai, 43 százalékkal pedig az irodai dolgozók alapbérét. A vállalat mindemellett teljesítmény alapon 1 havi bónuszt is előirányzott az idei évre, ezen felül a hétvégére eső nemzeti ünnepnapokat úgy kompenzálja, hogy négy extra pihenőnapot ad munkatársainak.

Mint megjegyik, a jelenlegi munkaidőkeret áprilisban lezárul, és ennek keretében a már kifizetett transzfer napokat – összesen 19 munkanapot – a fizikai állomány esetén a vállalat már nem dolgoztatja le.

Máshol mennyivel emelnek?

A kecskeméti Mercedesnél kétéves bérmegállapodással zárultak tavaly decemberben az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, miszerint 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben. A felek az alapbér lépcsőzetes, fix mértékű emeléséről állapodtak meg, amely április 1-jétől kezdődően összesen 90 ezer forintos bruttó béremelést jelent a következő két évben.

A Sparnál január elején állapodtak meg. Itt továbbra is megmarad a 13. havi juttatás, a Spar Hűségprogram és a munkavállalók 10 százalékos vásárlási kedvezménye is. Az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt bruttó 240 ezer, a próbaidő után bruttó 260 ezer forint. Az emelés 6,1 százalékos, tavaly a próbaidős bér 235 ezer, az állandó pedig 245 ezer forint volt.

Az Aldinál a legtöbb pozícióban legalább 4 százalékkal nőttek a bérek január 1-jétől, de egyes munkakörökben az emelés a 8 százalékot is elérte. A 2021-es béremelés után az áruházlánc üzleteiben 8 órában dolgozó munkavállalók kezdő bére legalább bruttó 335 700 forint, míg az elérhető legmagasabb bér bruttó 465 100 forint.

Az Auchannál a legnagyobb állományt kitevő, nem vezető beosztásban dolgozó áruházi munkatársak alapbére – a garantált bérminimumnál, illetve a minimálbér jogszabályban előírt emelésénél magasabb mértékben – átlagosan 5,6 százalékkal emelkedik március 1-től. A legalacsonyabb belépő alapbér pedig 6,2 százalékos emelést követően bruttó 260 000 forint lesz – írtuk korábban.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo