Ezekről ne feledkezzünk meg az év végén

Az éves zárásokhoz közeledve a TB-kifizetőhelyeknek és minden kisebb társaságnak is fel kell készülnie az az éves cafeteriaelszámolásra, a szabadságok kiadására, illetve a decemberi munkanap-átrendezésekre.

Cafeteria – kifizetés és elszámolás

A törvényi változások, illetve a NAV esetleges célirányos vizsgálatai miatt javasolt a decemberi cafeteriaelemek hó közben történő kifizetése. Ez azt jelenti, hogy ésszerű minden cafeteriaelemet 2018. december 28-ig kifizetni a munkavállalóknak, illetve ugyanezen napig feltölteni a SZÉP-kártyákat, kiosztani az utalványokat és átutalni az önkéntes pénztári összegeket. Ez az extra feladat azokat a munkáltatókat érinti, ahol a decemberi bér – és ezzel együtt a cafeteria is – nem december hónapban kerülne kifizetésre – figyelmeztet blogjában az RSM Hungary.

Legkésőbb az év végéig gondoskodni kell bizonyos cafeteriaelemekhez kapcsolódóan – pl. önkéntes pénztárai befizetések – a szükséges munkavállalói nyilatkozatok beszerzéséről is. 

fotó: archív

 

Szabadságok kiadásának szabályai

Bár az előző évhez képest nincs változás, főszabály szerint az esedékesség évében kell kiadni a szabadságokat, de a szabadnapok státusát érdemes ellenőrizni, és ahol szükséges lépni, egyeztetni a munkavállalókkal a fennmaradó szabadnapokkal kapcsolatban. Kivételt képez a főszabály alól, ha a dolgozó munkaviszonya október első napján vagy ezt követően kezdődött, ebben az esetben 2019. március 31-ig kell a munkáltatónak kiadnia a szabadságot. 

Március 31-ig átvihető a szabadság, ha erről kollektív szerződés rendelkezik. Az esedékesség évében kiadottnak tekintjük a szabadságot, ha annak igénybevétele még idén megkezdődik és a következő évben öt munkanapot nem haladja meg a kiadott napok

Egy mentsvár maradt a cafeteriában
Amíg az elfogadott őszi adócsomag értelmében a legtöbb cafeteriaelem bérként adózik jövőre, addig a munkáltatók kedvezményesen a dolgozók pihenését és az egészségcélú költéseket támogathatják a SZÉP kártyán és az egészségpénztáron keresztül.
száma, például ha a munkavállaló december 28-tól szabadságon van 2019. január 7-ig.

További kivétel, hogy a munkáltató és a munkavállaló megállapodhat az életkor szerint járó pótszabadságok következő évre történő átviteléről. Amennyiben a munkavállalóoldalán felmerült ok – betegség, gyermek gondozása miatti fizetés nélküli szabadság stb. – miatt nem kerül sor a szabadságok kiadására, akkor az ok megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni a szabadnapokat. 

Ezen szabályok betartása egy esetleges munkaügyi ellenőrzésnek mindig tárgya, ezért a munkáltatónak is különösen fontos érdeke, hogy a felhalmozódott, még ki nem vett szabadságok helyzetét rendezze a dolgozókkal.

Decemberi munkanap-átcsoportosítások

Az elmúlt években nem volt erre precedens, idén extrém módon érinti a decemberi munkanapokat a munkaszüneti és pihenőnapok alakulása. Két szombati nap is munkanaplett ebben a hónapban:

  • 2018. december 24. pihenőnap, melyet december 1-jén, szombaton kellett ledolgozni,
  • 2018. december 25-26. munkaszüneti nap, 
  • 2018. december 31. pihenőnap, melyet december 15-én, szombaton kell ledolgozni. 

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo