Ez a kaland már űrrepülésnek számít

Richard Branson SpaceShipTwo nevű űrrepülőgépe a napokban 83 km magasságba emelkedett, ezzel egy lépéssel közelebb kerültünk a magán-űrrepülések bevezetéséhez.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Branson két pilótája a kaliforniai sivatagból indult az egy órás útra, amelynek csúcspontján már érezhették a súlytalanság állapotát és láthatták a Föld görbületét. A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal 50 mérföld, tehát mintegy 80 km magasságban húzza meg a világegyetem határát, így Branson pilótái ott űrhajósnak számítanak. Ha nemzetközi vonatkozásban nem is: Amerikán kívül csak 100 km magasságban kezdődik a világűr.

aircraft.wikia.com

Az egymással az űrutazások üzletéért versengők közül eddig csak az Amazon-alapító Jeff Bezos New Shepard nevű rakétája érte el a 100 km-es magasságot – a rakéta azonban nem vitt utast. Bezos mellett a Tesla-villanyautók gyártója, Elon Musk is versenybe szállt az űrturizmusban.

Egymást tapossák az űrpiac megszerzéséért a szupergazdagok
Az olasz csizma sarkán is épít űr-repülőteret Richard Branson, a brit milliárdos, akinek Amerikában már 500 jelentkezője van űrutazásra – potom 250.000 dollárért.
Jóllehet Branson most némi előnyre tett szert, sok bírálat éri, mert egy sor, az elmúlt években tett ígéretét nem tartotta meg. Eddig csaknem 700-an fizettek be Branson Virgin űrhajójának útjaira, köztük Leonardo DiCaprio, vagy a popszár Justin Bieber, de továbbra is várniuk kell. Egy másfél órás űrrepülésért Branson egyébként 250.000 dollárt kér.

(Forrás: Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo