Egyre több területen ott vannak a startupok

Öt iparág képviseletében 10 startup került be a Start it @K&H inkubátorba, ahol fél éven keresztül, üzleti tanácsadást, dedikált iparági mentorokat belvárosi irodát, és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerét vehetik igénybe ahhoz, hogy akár nemzetközi szinten is sikeres vállalkozás válhasson belőlük.

A pénzintézet olyan segítséget nyújt a hazai startupok számára, amely a legkritikusabb pillanatban a legnagyobbat lendítheti rajtuk. „Start it @K&H inkubátorprogramunkra 37, többnyire informatikai érdekeltségű csapat jelentkezett, de a pályázók között az egészségügy, oktatás, turizmus, szállítás, pénzügy és jog szektorában újítást tervező startupok is indultak.

Kép: Pixabay

Egyértelműen kijelenthetjük tehát, hogy ma már egyre több területet hódít meg a startup világ" - mondta el Németh Balázs, a K&H Változáskezelés divíziójának vezetője a nyertes csapatok kiválasztásakor.

A pályázati lehetőség lezárultával 10 új cég került be az inkubátorba, és kap helyet az alkotói légterű, inspirációforrásként is szolgáló közösségi térben, ahol a féléves inkubálás során folyamatos üzleti tanácsadást és képzést kapnak, találkozhatnak a különböző szektorok szakértőivel, dedikált iparági mentorok segítik a vállalkozás lendületes fejlődését és a K&H hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerébe is bekerülnek.

„Az első körös szakértői értékelés során három szempont szerint pontoztuk a jelentkező startupokat: az ötlet minősége, a csapat sajátosságai, illetve a piaci potenciál alapján mérlegeltünk. A legjobb 16 csapatot invitáltuk meg a startup ökoszisztémában leginkább Pitch Day-ként nevezett szakmai konzultációra, majd a végső prezentációk megtekintését követően egy banki és külsős szakemberekből álló zsűri döntött a programba bekerülő csapatokról” – tájékoztatott a most lezárult kiválasztási folyamatról Németh Balázs.

35 milliós támogatás vár magyar zöld startupokra
A Climate-KIC inkubációs programja ezúttal olyan magyar vállalkozások jelentkezését várja, amelyek a klímaváltozás kihívásaira keresik a megoldást. A 115 ezer euró összdíjazású programban kiválasztott legígéretesebb ötlet 40 ezer euró, vissza nem térítendő támogatást kap. A programra február 28-ig lehet jelentkezni.
„A most bekerülő startupok között van olyan csapat, amelyik csupán pár hónapja kezdte el működését, és olyan is akad, ahol már több mint egy éve dolgoznak ötletük megvalósításán. Az azonban egységesen elmondható, hogy mindegyikük elkötelezett ötletük megvalósítása iránt, és viszonylag komoly szakértelemmel rendelkeznek az adott iparágban is, nem most találkoznak először a megcélzandó piaccal, versenytársakkal.

Így tehát a megfelelő mentorálás és képzés mellett jó esély van arra, hogy a Start it @K&H segítségével piacképes terméket vagy szolgáltatást, és ezzel egy sikeres vállalkozást hozhatnak létre” – hangsúlyozta Németh Balázs.

„A több-kevesebb szektorismeret mellett azonban az is látható, hogy az üzleti tervek kidolgozottsága még sokszor nem megfelelő, és az üzletfejlesztési, marketing- és értékesítési stratégia kialakítása kapcsán is számos kérdés vár még kialakításra. Éppen ezeket a hiányosságokat beazonosítva kezdünk el dolgozni a Start it @K&H program során, hogy a hat hónapos kurzus végén a nemzetközi megmérettetésre is érett vállalkozások kerülhessenek ki” – mondta el a szakember.

 

 

 

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo