Álnevek a kkv-k világában

A kis- és középvállalkozások vastagon érintettek az európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) szabályaiban. Ráadásul ezek folyamatosan változnak, amit követniük kellene. A sziszifuszi feladatban segítünk.

Két éves felkészülési idő után 2018. május 25-től kell alkalmazni az EU általános adatvédelmi rendeletét, angol rövidítéssel GDPR-t. A nagy adatvagyonnal, bonyolult adatkezelési folyamatokkal rendelkező adatkezelők a bankok, biztosítók, kórházak, iskolák, önkormányzatok esetében hosszas felkészülési folyamat előzte meg a bevezetést, komoly szakértői munkával. A kisebb vállalkozások, kereskedő cégek, nyelviskolák más állásponton voltak, inkább vettek 20.000 forintért egy egyencsomagot, amelyet tanácsadó cégek állítottak össze erre a célra, hiszen az egyszerű adatkezelési folyamataikat így is le tudták fedni. Vállalták, hogy a sablonokat maguk töltik ki tartalommal.

Adatkezelés jogi útvesztői. Kép: Pixabay

Azóta a helyzet megváltozott, sok jogszabályváltozás történt. Módosult az Infotörvény, a Munka törvénykönyve, az egészségügyi adatkezelések, a kamerás vagyon és személyvédelemre vonatkozó szabályok, a bűnügyi adatkezelés, felvetette a fejét a pandémia, elterjedtté vált a távmunka.

Sok kiforratlan kérdés van, egyre nehezebb átfogóan tájékozódni, pedig az adatkezelőknek és az adatfeldolgozóknak mindezt követni kellene.

Mi a személyes adat?

Személyes adat lehet bármely információ, amely az azonosított vagy azonosítható természetes személyre vonatkozik. Azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen úton, vagy közvetett módon egy vagy több tényező alapján azonosítható.  Ilyen például: név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező.

Tehát, ha az adat vagy információ természetes személyre vonatkozik, akkor kell a GDPR-t alkalmazni.

Jó, hát mi csak cégekkel állunk kapcsolatban! - hangzik el gyakran az ügyfelektől. Igen, de a cégeket természetes személyek képviselik, az aláírók, a kapcsolattartók természetes személyek. Az ő nevük, aláírásuk, beosztásuk, címük személyes adat. Egy írásbeli szerződés során, egy ügyféllista, egy telefonos adatbázis esetén máris kezelünk személyes adatokat. A cégnévben szereplő személynév - például Kovács és fiai Bt. vagy Istvánovics Ügyvédi Iroda - személyes adat. Nem személyes adat az info@cégnév.hu e-mail cím kivéve, ha személynevet tartalmaz pl. [email protected].

Mikor tartozik az adatkezelés a GDPR hatálya alá?

A személyes adatok automatizált eszközök útján és manuális kezelésére is vonatkozik a GDPR, ha a személyes adatokat nyilvántartási rendszerben tárolják.

Az úgynevezett háztartási célú adatkezelésre, az egyének kizárólag személyes vagy otthoni tevékenységük keretében végzett adatkezelésére nem vonatkozik a GDPR.

Például, ha gyerekzsúrt szervezünk és meghívjuk az összes ovistársat a szüleiken keresztül, az nem tartozik a szabályozott körbe, de ha az esküvő megszervezését profi szervező cégre bízzuk és ő küldi ki a mi ismerősi listánk alapján a meghívókat, akkor a cég már a GDPR hatálya alá tartozó adatkezelést végez.

Az elhunyt személyek adataira nem vonatkozik a GDPR, azt az Infotörvény védi.

Ó, hát mi túl kicsik vagyunk csak néhány partnerünk van és két alkalmazottunk, nem kell nekünk szabályzat! -  hallom gyakran. Ugyan a kisvállalkozások esetében néha valóban egyszerűek az adatkezelési folyamatok, de aki a gazdasági életben szerződést köt, munkavállalókat alkalmaz, számlát bocsát ki, elektronikus levelezést folytat, partnerlistát tart nyilván, netán weboldallal rendelkezik, mind személyes adatkezelést valósít meg. Ezt pedig a mikrovállalkozások, és az egyéni vállalkozók is megteszik.  Sőt! A könyvelő, bérszámfejtő cégek adatfeldolgozást végeznek, adatot továbbítanak a NAV-nak a TB szerveknek, táppénzes adatokat kezelnek.

Jelen cikksorozat arra vállalkozik, hogy a GDPR szabályozásának egy-egy elemét gyakorlati példákon keresztül a helyes jogi megközelítésben mutassa be, közérthető formában. Vannak szakkönyvek, segédanyagok, szoftverek az adatkezelési folyamatok és a személyes adatok nyilvántartására, amelyek segítséget nyújtanak az adatkezelőknek, de azt is meg kell tölteni helyes tartalommal, nem lehet megspórolni, hogy a tulajdonos vagy az egyik családtag vagy alkalmazott ne képezze magát, netán időnként a felülvizsgálathoz külső szakértőt vegyenek igénybe.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo