A blokklánc nagyon jó, de nem gondolkozik helyettünk

Előrejelzések szerint a blockchain technológia 2025-re értékesebb lesz, mint a német és brit GDP együtt. Azonban nem pótolja a helyesen megválasztott üzleti stratégiát és az átgondolt folyamatokat.

Mindössze 7 éve annak, hogy a blockchain kifejezés megjelent a szótárunkban, mára pedig az egyik legdinamikusabban növekvő technológiai trendről beszélünk.

A davosi Világgazdasági Fórum előrejelzése szerint ugyanis 6-7 éven belül a világ összes GDP-jét adó termék és szolgáltatás 10 százalékát blockchain alapú rendszereken tartják majd nyilván – ez összehasonlításként meghaladja Németország és az Egyesült Királyság együttes éves gazdasági teljesítményét.

Kép: Pixabay

A Start it @K&H inkubátor tapasztalatai szerint azonban a blockchain technológia, azaz az elosztott adattárolási megoldás ma már nemcsak a kriptovaluták elszámolási rendszerének alapját jelenti, hanem számos iparág folyamatait is elkezdte leegyszerűsíteni, amivel a startupoknak is számolniuk kell.

13 európai nagybank ennek köszönhetően üzemeltet egységes kereskedelemfinanszírozási platformot, a világ

Az e-kereskedelemben is használható a blockchain
A virtuális pénzek alapjául szolgáló technológia, a blockchain számos, az e-kereskedelemben is használható megoldást kínál. A Kosárérték Magazin ezekből szedett össze néhányat.
legnagyobb konténerszállító cége, a Maersk közel száz partnerének folyamatát integrálta egységes blockchain rendszerbe a raktáraktól a kikötői hatóságokon át a futárcégekig, miközben Ausztrália és Észtország kormánya már nemzeti blockchain platform létrehozásán dolgozik. A trendet felismerve ezért Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H inkubátorprogram és a hazai blockchain alapú fejlesztéseket és az ebben jártas szakembereket összefogni szándékozó Blockchaineum Group Kft. stratégiai együttműködést kötött a startupok támogatására.

Blockchain alapú startup fejlesztések

A Start it @K&H inkubátorprogramban – a társadalmi hasznosság és az internetalapú technológia (IoT) mellett – sokoldalú felhasználási lehetőségei miatt kiemelt figyelmet kap a blockchain technológia. Az inkubátorban jelenleg három olyan startup működik, amelyik blockchain alapot alkalmaz fejlesztéséhez: a LivePod megoldása a szerverek használata nélküli online videoközvetítéseket teszi lehetővé, a PreDeem csapata olyan kiskereskedelmi előrendelési alkalmazást fejleszt, amit okosszerződések is támogatnak, a helloCoin! fejlesztői pedig kriptovaluta-portfóliók építéséhez kínálnak online platformot.

Azt tapasztaljuk, hogy a nagyvállalati döntéshozók és a startupok alapítói is egyre inkább érdeklődnek a blockchain alkalmazási területei iránt.

A technológia azonban önmagában nem pótolja sem a helyesen megválasztott üzleti stratégiát, sem az átgondolt, egyszerű folyamatokat.
Az együttműködés révén ezért a blockchain okos, az adott vállalkozás működéséhez illeszkedő alkalmazásán dolgozunk az inkubált startupokat mentorálva. Új stratégiai partnerünkkel 2019-től több, a technológia megismerését és a hazai blockchain szakértők összefogását célzó programot tervezünk elindítani” – mondta el Czeglédi Tamás, a Blockchaineum Group Kft. társalapítója.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo