Okosautókhoz okos védelem is kell

Az autóipar számára az információ a legfontosabb új üzemanyag, ami az innovációt hajtja. Az okosjárművek által generált adatok számos különféle területen felhasználhatók a termékek és a szolgáltatások fejlesztéséhez. Az információkat azonban meg is kell védeni az illetéktelenektől, hiszen 2014 óta a hatszorosára nőtt az autóipari szereplők ellen intézett kibertámadások száma. A Micro Focus szakértői szerint az adatmaszkolás jelenti a legjobb megoldást ezen a területen, mivel a módszer úgy óvja meg az információkat, hogy továbbra is lehetővé teszi az adatok elemzését.

„Biztosan képesek lennénk repülő autót építeni, nem ez a nehéz. A nehéz az, hogy a repülő autónk tökéletesen biztonságos és nagyon csendes legyen. Ha elbaltázzuk, az emberek csalódottak lesznek.”  Elon Musk, a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója

Az autógyártók az egyre okosabb járműveknek köszönhetően óriási mennyiségű adattal gazdálkodhatnak, ezek a közlekedési eszközök ugyanis rengeteg különféle információt gyűjtenek és generálnak, a szenzorok által érzékelt körülményektől kezdve a tartózkodási helyeken és gyakori útvonalakon át egészen a sofőrök vezetési szokásaiig. A megfelelő, prediktív analitikával feldolgozva ezek az adatok értékes információval szolgálhatnak több különféle területen.

Az internethez csatlakoztatott autók például már képesek jelentéseket készíteni saját műszaki állapotukról, így előre tudják jelezni az esetleges meghibásodásokat és karbantartási igényeket, ezáltal nagyobb biztonságot garantálhatnak utasaik számára. A vezetési szokások vizsgálata abban is segítheti az autógyárakat, hogy kényelmesebb és biztonságosabb termékeket kínáljanak a vásárlóknak, továbbá az önvezető autók fejlesztéséhez és „tanításához” is hasznos alapanyagot biztosítanak ezek a kutatások. Emellett a szenzorok által összesített adatokat a gyártók értékesíthetik a közlekedéssel foglalkozó szervezetek számára, ezzel is segítve többek között az úthálózatok tervezését és karbantartását.

Kép: Micro Focus

Lehetőség és veszély egyben

Az okosfunkciókkal felszerelt, internetkapcsolattal rendelkező autók a fogyasztói IoT egyik legfontosabb és leggyorsabban növekvő szegmensét képezik, és várhatóan komoly értéket generálnak a közeljövőben a felhasználók, a vállalatok és teljes iparágak számára. Becslések szerint az autóipari IoT értéke 2022-re megközelíti a 83 milliárd dollárt.

Az adatok biztonságának és bizalmasságának fenntartása azonban komoly kihívás elé állítja az érintett cégeket. A legfrissebb számok alapján a járműipari szereplők ellen intézett kibertámadások száma körülbelül a hatszorosára nőtt a 2014 és 2018 közötti időszakban. Ezek az incidensek a szektor minden szereplőjét érintik a gyártóktól és beszállítóiktól kezdve a flottaüzemeltetőkön és autókölcsönzőkön keresztül egészen a biztosítókig.

Az adat az új kincs, használjuk
Az ADAT ma a cégek, vállalkozások legerősebb profittermelő képességű vagyonértéke! Minden cégnél óriási mennyiségű adat gyűlik össze nap, mint nap. Ne dobjuk ki, ne hagyjuk rendetlenül szanaszét! Hajoljunk le érte! Ne a belefulladást válasszuk, hanem hasznos üzleti információkká alakítását, mely felpörgeti a cég működési sebességét. Ha jól bánunk az adatokkal, azok óriási hatékonyságnövelést és extra bevételt hoznak.

ADAT – Az új kincs? Hogyan termel profitot az adat? Március 27. szerda. Budapest.

A Piac & Profit konferencia programjáról és a regisztrációról részletes információk itt találhatók!

Az autógyártóknak ráadásul hatalmas mennyiségű adat védelméről kell gondoskodniuk: egy, az internethez csatlakoztatott autó óránként 25 gigabájtnyi adatot dolgoz fel, és 2018 harmadik negyedévében csak az USA-ban, egy telekommunikációs szolgáltató hálózatán már 24 millió ilyen jármű folytatott kommunikációt. Ha ezeket az adatokat ellopják vagy kiszivárogtatják, az komoly károkkal és akár bírságokkal is járhat az egyre szigorúbban szabályozott környezetben. A terület informatikai szakembereinek ezért egyszerre kell garantálniuk az adatok minél gyorsabb és hatékonyabb felhasználását, illetve azok biztonságos, valamint a GDPR-nak és hasonló előírásoknak megfelelő kezelését.

Maszkolás: a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad

A Micro Focus szakértői szerint az jelenti a legnagyobb biztonságot, ha az adatokból még azelőtt eltávolítják az érzékeny részeket, mielőtt azok bekerülnének az analitikai platformokra. Hatékony módszer erre például az adatmaszkolás, amely során az információk egy részét véletlenszerű karakterekre cserélik ki. Ennek az az előnye, hogy az adatok formátuma megmarad, így különféle elemzések és statisztikák készítésére továbbra is alkalmasak maradnak. Ha csak a személyes adatokat, illetve a járművekre vonatkozó egyedi információkat maszkolják, akkor a gyártó szakemberei továbbra is felhasználhatják az információhalmazt különféle elemzési célokra.

A mérnökök például képesek a segítségükkel azonosítani a potenciális problémákat az egyes járműcsoportokban, míg az adattudósok akár több ezer különféle jelentést készíthetnek belső kutatási célokra ezek alapján az adatok alapján. Információban pedig nincs hiány: a vállalat becslései szerint az általuk kezelt (és őrzött) adatok mennyisége rövidesen eléri a 20 petabájtot is. A formátummegőrző titkosítás használatával a vállalatok a legfontosabb előírásoknak, köztük a GDPR-nak is eleget tesznek, hiszen a maszkolt adatok nem alkalmasak személyes azonosításra. Ha pedig esetleg ellopnák az adatokat, értéktelenné válnának a támadók kezében a titkosított formában.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo