Trump és Juncker kicsit máshogy emlékeznek a megállapodásukra

Donald Trump úgy véli, megnyitotta Európát az amerikai farmerek előtt. Ezt azonban az EU-s vezetők vitatják, az Európai Bizottság szóvivője szerint nincs szó az amerikai élelmiszerek vámmentességéről.

Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a múlt szerdán találkoztak Washingtonban, ahol az egymással szemben bevezetett importvámokról, az USA-EU közötti kereskedelem feltételeiről tárgyaltak. A tárgyalás eredménye egyfajta békekötés lett, a felek ígéretet tettek az importvámok lazítására. Trump a találkozó után azt mondta, megegyeztek arról is, hogy az EU fokozná a mezgazdasági termékek, főként a szójabab importját az USA-ból.

Trump és Juncker megállapodott, de a legkényesebb kérdésekben még nincs egyezség
Donald Trump és Jean-Claude Juncker megállapodott, hogy nem vezetnek be újabb importvámokat, és várhatóan törlik az eddig bevezetett (európai fémipari termékekre és amerikai exportra) kivetett vámokat is.
Ezt a megállapodást hangsúlyozta Trump csütörtöki, Iowában tartott beszédében is. „Megnyitottuk Európát önök, farmerek előtt (…) Kapnak egy nagy piacot, ami eddig lényegében nem létezett” – fogalmazott, és hozzátette, nincs okuk dühösnek lenni rá. Utóbbival arra utalt, hogy a vámháború eddig épp az amerikai agráriumot érintette a leghátrányosabban, elsősorban a Kína által bevezetett szankciók miatt.

Volt ígéret?

Csakhogy az Európai Bizottság szóivője, Mina Andreeva a Wall Street Journalnak azt mondta, nemhogy nem nyílt meg az európai piac az amerikai élelmiszerek előtt, de még csak nem is tárgyalnak ilyesmiről. Elmondása szerint a megkötött egyezményben kifejezetten az szerepel, hogy az agrártermékek tarifáiban nem lesz változás. A közös nyilatkozatban ugyan említik a mezőgazdaságot és a szóját, azonban egyelőre csak azt fogalmazták meg, hogy tárgyalni fognak a témában.

Juncker szintén cáfolta, hogy vámmentessé válnának az amerikai élelmiszerek. A WSJ szerint az ET vezetője riportereknek azt mondta, hogy az amerikai tárgyalófél „erősködött, hogy az agrártermékek jó részét is vámmentessé tegyük (…) de visszautasítottuk, mert nincs erre felhatalmazásunk és ez egy nagyon kényes kérés.”

Az elnöki stáb azonban ezt máshogy tudja: a Fehér Ház kereskedelmi képviselője, Robert Lighthizer csütörtökön azt mondta, „tárgyalunk róla és kész”. Trump egy Twitter-üzenetben szintén azt írta, EU-s képviselők biztosították róla, hogy „azonnal elkezdenek szójababot venni” az amerikai farmerektől, azt viszont nem nevezte meg, hogy milyen EU-s képviselők mondták ezt.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo