Trump elhalasztotta az európai importvámokat

Donald Trump amerikai elnök harminc nappal elhalasztotta az Európai Uniót, Kanadát és Mexikót érintő védővámok bevezetéséről szóló döntést - jelentette be hétfőn a Fehér Ház Washingtonban. 

Az acél-, és alumíniumipari termékekre kivetett védővámokat Washington a tervek szerint május elsejétől vezette volna be, de a határidőt átmenetileg június elsejéig meghosszabbította. „A kormányzat harminc nappal meghosszabbította a Kanadával, Mexikóval és az Európai Unióval folytatott tárgyalások idejét” - olvasható a közleményben, amely leszögezte azt is, hogy Washington a továbbiakban is minden tárgyaláson kiemelt figyelmet szentel majd az amerikai nemzetbiztonsági érdekek megvédésének. Donald Trump március 8-án jelentette be, hogy az importált acéltermékekre 25 százalékos, az alumíniumra pedig 10 százalékos védővámot vet ki. A védővámok alól azonban azonnal átmeneti időre mentesítette Kanadát és Mexikót, majd március végén - szintén átmeneti időre - az Európai Uniót is. Ennek az átmeneti periódusnak a határideje járt le május elsején.

Veszély vagy lehetőség? Európa és az amerikai-kínai vámháború
Miközben úgy tűnik, az EU egyelőre megússza az amerikai védővámokat, Kína és az Egyesült Államok között eszkalálódik a vámháború. Szerdán a pekingi pénzügyminisztérium arányos választ adott Donald Trump 50 milliárd dollárnyi terméket érintő, 25 százalékos védővámokat kivető rendeletére. A Piac&Profitnak nyilatkozó szakértők szerint a döntések az európai piacokat is felértékelhetik, de egy elfajuló kereskedelmi háború - különösen, ha a két nagyhatalom egymás valutáját is megtámadja - az egész világgazdaságot recesszióba sodorhatja.
Mind Ottawával, mind Mexikóvárossal és az Európai Unió képviselőivel folynak  tárgyalások, Kanada és Mexikó esetében Washington az esetleges végleges mentesítés feltételéül szabta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) sikeres újratárgyalását. A siker a Trump-kormányzat értelmezésében az amerikai érdekek erőteljesebb érvényesítését jelenti.

A Fehér Ház bejelentette ugyanakkor, hogy véglegesítette a szabadkereskedelmi egyezményt Dél-Koreával, és "elvi megállapodásra" jutott Argentínával, Brazíliával és Ausztráliával. E megállapodások részleteit később hozzák nyilvánosságra.

Az amerikai-kínai kereskedelmi vitákról folyó egyeztetéseket csütörtöktől Kínában folytatja Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója. Mnuchin a Fox televíziónak hétfőn adott interjújában elmondta, hogy kínai tárgyalópartnereiknek a kereskedelmi deficit, a szellemi tulajdon védelme, a kényszerű amerikai-kínai közös vállalatok és így a fejlett amerikai technológiák kötelező átadása ügyét kívánják majd felvetni. A tárcavezető optimistának mondta magát a várható tárgyalások sikerességét illetően. Mnuchin hétfőn este a gazdasági kutatásokkal foglalkozó kaliforniai Milken Intézetben ugyancsak az amerikai-kínai kereskedelem jövőjéről tartott előadást.

 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo