Szakképzés munkahelyi körülmények között

Érettségivel lehet jelentkezni az új Külkereskedelmi Szakgimnáziumba, az intézményben munkahelyi körülmények között tanítanak majd szakmát.

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) támogatásával létrejött új intézménybe elsősorban olyanokat várnak, akiket nem vettek fel felsőoktatási intézményekbe, de eséllyel szeretnének jelen lenni a mai munkaerőpiacon.

Az ősszel elinduló iskola igazgatója, Salusinszky András azt mondta, hogy egy toleráns, demokratikus szellemiségű Külkereskedelmi Szakgimnáziumot hoznak létre, zsidó és nem zsidó diákokat egyaránt várnak.

Szerdán jönnek a felsőoktatási ponthatárok
A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. Az NN Biztosító kutatása szerint a hazai szülők 37 százaléka tervezi megtakarításaiból finanszírozni gyermeke továbbtanulását.
Az oktatás nappali és esti tagozaton egyaránt elérhető. Az előbbi esetében heti 31 órás képzés valósul meg, és a diákok jogosultak diákigazolványra, tb-ellátásra, családi pótlékra és kollégiumi elhelyezésre is. Esti tagozaton az órákat tömbösítve, heti 2-3 délután tartják.

A 2018/19-es tanévben induló, ingyenes OKJ-s képzésben elérhető szakok: államháztartási ügyintéző, idegennyelvű ipari- és kereskedelmi ügyintéző, kereskedelmi képviselő, kereskedő, logisztikai- és szállítmányozási ügyintéző, műszaki informatikus, pénzügyi termékértékesítő (bank, befektetés, biztosítás), pénzügyi-számviteli ügyintéző, turisztikai szervező és -értékesítő, üzleti szolgáltatási munkatárs, vállalkozási- és bérügyintéző, vám-, jövedéki- és termékdíj ügyintéző.

Salusinszky András elmondta, hogy a tervek szerint további külgazdasághoz kapcsolódó szakképzéseket is indítanak majd, nagy hangsúlyt fektetve a szaknyelvi, protokoll és diplomáciai ismeretek oktatására is. Mindezek szakmai tartalmát a Külgazdasági és Külügyminisztériummal együtt dolgozzák ki.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo