Iparűzési adó: fontos dokumentum jelent meg a NAV oldalán

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette azt a nyilatkozatot, amelynek kitöltésével a kis- és középvállalkozások élhetnek az iparűzési adójuk csökkentésével 2021-re. Az elektronikusan benyújtandó dokumentumot február 25-ig kell ki-, illetve feltölteni az adóhivatal rendszerébe.

Arról még tavaly rendelkezett a kormány, hogy a koronavírus-járvány miatt leálló gazdaság okozta károk enyhítése érdekében ebben a körben csökkenti az iparűzési adót (egyben befagyasztja az egyéb adómértékeket). A kormányrendelet értelmében, amely településen az iparűzési adó mértéke meghaladja az 1 százalékot, ott az érintett vállalkozói kör esetében 1 százalékos adómértéket kell figyelembe venni - hívja fel a figyelmet laptársunk, az Mfor.hu.

A nyilvánosságban ez az intézkedés úgy terjedt el, hogy a kormány megfelezte a fizetendő adó összegét, ami - mint a jogszabály szövegéből kiderül - ebben a formában nem állja meg a helyét. Ám mivel a legtöbb önkormányzat, ahol alkalmazzák az iparűzési adót, a törvényileg engedett maximum értéket, 2 százalékot veti ki az adózókra, valójában mégis igaz, hogy a jogosultak fele akkora adókulcs szerint fognak fizetni idén, mint korábban. Ami nem jelenti azt, hogy fele annyit is, hiszen az adó alapja, a bizonyos költségekkel (ELÁBÉ) korrigált árbevétel bizonyosan más - az esetek 95 százalékában alacsonyabb - lesz, mint az előző években (a nyertesek közt lesznek az ételfutár cégek például).

Más olvasatban ami kis pénz be tudna folyni a helyhatóságokhoz, az is kisebb lesz a kormányrendelet miatt. De a cikkünk ezúttal nem erről szól, hanem arról, hogy mit kell tenniük a kkv-knak, ha élni akarnak a lehetőséggel. Közülük is azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek, így a nettó árbevételre vagy a mérlegfőösszegre vonatkozó 4 milliárd forintos limitnek (ami egyébként elég tág mozgásteret hagy a cégeknek, amelyek között több, vagy multihoz, vagy befolyásos nagyvállalkozóhoz kötődőt is felkutatott már a sajtó, akik nyernek az intézkedéssel).

A rendelet, illetve a NAV minap megjelent tájékoztatása alapján nem kell bonyolult dokumentum kitöltésére számítani. A főlapból álló nyilatkozaton a vállalkozás azonosítására szolgáló adatokat kell megjeleníteni - így a cég megnevezésére, az adószámára vonatkozókat, amelyeknek meg kell egyezniük a NAV-hoz korábban bejelentett és nyilvántartásba vett megnevezéssel - valamint a megfelelő négyzet jelölésével arról is nyilatkozik a vállalkozás, hogy megfelel a kkv-k rendelet szerinti feltételeinek (lásd árbevételi határ). Fontos, hogy minden azonosító adat pontosan legyen feltüntetve, egyáltalán, hogy fel legyen tüntetve, különben a NAV nem tudja eljuttatni azokat az illetékes önkormányzatokhoz, így a vállalkozás eleshet a kedvezménytől. Szintúgy fontos, hogy a vállalkozás tegyen bejelentést a telephelyéről a NAV felé, ha még nem tette meg, mert csak ezzel lesz teljes a nyilatkozat.

Mint jeleztük, a nyilatkozatot a NAV továbbítja az illetékes helyi önkormányzat felé. Ott tehát ezzel nincs dolguk előzetesen, az iparűzési adóval kapcsolatos ügyintézést - csakúgy, mint a gépjárműadóét - teljes egészében átvette az állam a helyhatóságoktól. Csakhogy míg az iparűzési adó helyben marad, a gépjárműadót lenyelte az állam, az addig a településeknek átengedett 40 százalékos részt is elvonva tőlük. Ehhez az új helyzethez kellett igazítani az adószámokat is, amire ebben a cikkben hívtuk fel a figyelmet.

Ebben pedig arról írtunk, hogy az iparűzési adó megfelezése miatt csak a 25 ezer lélekszámnál kisebb településeket kompenzálja a kormány, a többieknek pusztán ígéret jutott az ezt célzó egyeztetésekről.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo