Holtponton a brexit-tárgyalások

Theresa May brit miniszterelnök szerint holtpontra jutottak a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről folyó tárgyalások, mivel az Európai Unió nem adott magyarázatot arra, hogy a beterjesztett, ám a salzburgi informális EU-csúcson elvetett brit javaslatcsomag miért ásná alá az EU egységes belső piacát.

A konzervatív párti brit kormányfő pénteken, Downing Street-i hivatalából közvetített nyilatkozatban foglalta össze az ausztriai városban tartott előző napi csúcsértekezlet fejleményeit. Kiemelte: Donald Tusk, a tagországok állam- és kormányfői alkotta Európai Tanács elnöke azzal utasította el a brit javaslatokat, hogy azok érvényesítése aláásná az Európai Unió egységes belső piacát.

May szerint ugyanakkor Tusk nem adott részletes magyarázatot arra, hogy ez miért lenne így, és nem is tett ellenjavaslatot, "így most patthelyzetbe kerültünk".

A brit kormányfő hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britanniában élő és dolgozó külföldi EU-állampolgár jogosultságai a tárgyalások eredménytelensége esetén sem csorbulnának.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo