Fiala: sok mindent "nehéz" elviselni abból, amit Orbán Viktor mond

Interjút közölt a Die Welt című konzervatív német lap Petr Fiala cseh miniszterelnökkel "Putyin Európa ellen folytat háborút" címmel.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Polgári Demokrata Párt (ODS) vezetője kiemelte, hogy hazája elsőként, már az Oroszország által indított háború előtt küldött fegyvereket Ukrajnába, és az "orosz agresszió" kezdete után az elsők között volt, amely nehézfegyvereket is szállított az ukrán hadseregnek.

Petr Fiala cseh miniszterelnök álláspontja homlokegyenest más, mint Orbán Viktoré (Fotó: TASR/AP)

A visegrádi négyek (V4) országcsoportba tartozó EU-tagállam miniszterelnöke kifejtette: "küldtünk rakétákat, páncélosokat, mindent, amit csak tudtunk", mert "megértettünk valami döntő fontosságú dolgot", mégpedig azt, hogy "Ukrajna nemcsak saját népének szabadságáért és túléléséért küzd, hanem a csehek életéért és szabadságáért is".

Hozzátette: ha Vlagyimir Putyin orosz elnököt "nem állítják meg Ukrajnában, a hadserege végül a határainkon terem, először talán a balti államokban, de hamarosan Csehországban is, aztán pedig a német határon".

Kiemelte, hogy "Putyin Európa ellen folytat háborút", méghozzá "már évek óta". Háborúja "hibrid", amelyet dezinformációval, kibertámadásokkal, újra és újra hadserege bevetésével folytat.

Fiala szerint az orosz elnök nyíltan el is mondta, hogy mi a célja, egy "másik Európát" akar, olyat, mint az 1990-es években, vagyis vissza akarja hozni a NATO-, és az EU-bővítés előtti Európát, amelyben "Oroszország uralja mindazt, amelyet egykor a Szovjetunió" - fejtette ki a pártelnök-miniszterelnök.

Mint mondta, "az orosz politikai kultúrának van egy birodalmi aspektusa", amellyel kapcsolatban a politikusoknak meg kell érteniük, hogy "megálljt kell parancsolni Oroszországnak", különben nem hagy fel ezzel a birodalomépítő törekvéssel.

Arról is szólt, hogy hazája mindig pártolta az Oroszország elleni erős büntetőintézkedéseket, így az olajembargót is támogatja. Azonban az ország helyzete "különösen nehéz", mert "az orosz szállítmányok nélkül egyszerűen nem lenne elég kőolaj".

Csehország mindent megtesz ennek megváltoztatásáért, de az orosz import kiváltása két évig tart, és szüksége van azon országok szolidaritására, amelyek más forrásból is kapnak kőolajat - mondta a kormányfő.

Az interjúnak a Die Welt online kiadásában közölt - a lap hétfői nyomtatott számában megjelent szövegnél hosszabb - változatában Petr Fiala az orosz energiaimport körüli vitákkal kapcsolatban arról is szólt, hogy a prágai vezetés nem osztja a magyar kormány álláspontját, vagyis nem "blokkolja" a tervezett EU-s lépéseket, hanem csak garanciákat szeretne az energiaellátás biztosítására.

Hozzátette: elismeri, hogy sok mindent "nehéz" elviselni abból, amit Orbán Viktor mond az Ukrajna elleni orosz agresszióról, de Magyarország eddig végül minden szankcióba beleegyezett, ami "nem véletlen", hanem összefügg a V4-es együttműködéssel. (MTI)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo