Egyre gyilkosabb a verseny a fogyasztóért

Tovább erősödik a hazai kiskereskedelemben tapasztalható konjunktúra, az élelmiszer mellett az egyéb fogyasztási cikkekre is egyre többet költenek a magyarok. A kiskereskedelmi forgalom felfelé ívelő ciklusa azonban a végéhez közeledik, az immáron hatodik éve tartó fogyasztásbővülés az idénre prognosztizált 4,5 százalékával várhatóan eléri csúcspontját. A jelenlegi dinamikus növekedés mellett így már egy esetleges recesszióra is fel kell készülni – figyelmeztet az Euler Hermes Hitelbiztosító legfrissebb iparági jelentésében.

A KSH szeptemberi elemzése alapján 4,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma1, 2019-től azonban a fogyasztás lassuló növekedése várható az Euler Hermes szerint. Ennek egyik oka, hogy a robosztus béremelések üteme a következő évben csökkenhet, amelynek következményeként visszaeshet a háztartások fogyasztása. A növekedés lassulása még nagyobb nyomást fog gyakorolni a kiskereskedőkre, a profitabilitást csökkentő magas bérek pedig a nagyobb láncok számára is kihívást jelenthetnek.

Kép: PP

Nő a drogériák forgalma

A non-food szegmens egyik legjelentősebb forgalma a drogériák piacán tapasztalható. Ezt a területet – a gyógyszertárak kiskereskedelmi forgalmát leszámítva – ma is két nemzetközi cégcsoport, a piacvezető Dm Drogerie Markt Kft. és a mögötte stabilan második helyezett Rossmann Magyarország Kft. uralja. Mindkét német cégcsoport stabil finanszírozási háttérrel és átlag feletti pénzügyi mutatókkal bír, startégiájuk az erőteljes növekedésre, saját márkás termékeikre, akvizíciós célpontjaikra és erőteljes online jelenlétükre épül. A 2017-es Nielsen adatok szerint a Rossmannak 205, a Dm-nek pedig 259 boltja volt Magyarországon. Az Euler Hermes elemzése szerint a 2017-es hazai árbevételt figyelembe véve a vezető láncok mögött a Müller is növekvő EBITDA eredményeket produkált, és a maga 144 millió eurós bevételével harmadik a rangsorban.

Ital a weben, avagy az internet tömény oldala
Legyen szó tömény italokról, ásványvizekről vagy épp gyümölcslevekről, a weben csak úgy ömlik az információ. A SentiOne social listening & engagement ügynökség pedig összegyűjtötte az összes releváns publikus tartalmat az elmúlt hónapokból – feltérképezve az online világ legüdítőbb oldalát. Melyik whiskyről beszélgetünk a legtöbbet? Mit keres a tripadvisor a legnépszerűbb források között? Vagy épp melyik óra az energiaitalok online csúcspontja? Az adatok mesélnek.
Barkácsárut szinte kizárólag szakértőtől vásárlunk

A barkácsáruk piacán változatlanul első helyezett a német Tengelmann csoporthoz tartozó OBI, amelynek 2017-ben a növekvő EBITDA eredményei mellett 231 millió eurós árbevétele volt. Ezt követi az immáron két éve magyar tulajdonban lévő Praktiker, amelynek árbevétele 22 százalékkal nőtt a tavalyi évben, EBITDA szintű eredményessége pedig ötszörösére nőtt. A hazai barkácsárupiacon a harmadik helyet a német élbolyban is szereplő Bauhaus tudhatja magáénak, amely 2017-ben 63,8 millió eurós árbevétellel zárt. Ebben a szegmensben az online forgalom minimális, sokkal inkább a hozzáadott szakmai értékben és termékpalettában versenyeznek a szereplők.

Továbbra is sláger az elektronikai cikk

A nem élelmiszer jellegű kiskereskedelem szintén jelentős részét alkotja az elektronikai cikkek piaca, ahol stabilan tartja vezető pozícióját az országszerte 24 bolttal rendelkező Media Markt. A 2017-es évben növekvő trend mellett közel 300 millió eurós árbevételt produkáló lánc mögött a második helyet az Euronics bolthálózatot üzemeltető Vöröskő Kft. foglalja el, amely hagyományosan offline területen erős. A szegmens dobogójának harmadik fokán a hazai online piac vezetője, a 8 országban is jelen levő Extreme Digital áll, amelynek magyarországi bevétele 2017-ben 112 millió euró volt.

A tanulság: éhesen ne vásároljunk
Elég tudatosan vásárolunk vagy pazarolunk? Gondolunk a holnapra, a jövőnkre is vagy csak jelen szükségleteink kielégítésére? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Generali kutatása.
Mit tehetnek a kiskereskedők?

Bár a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a non-food piac sokat tisztult az elmúlt időszakban, azonban továbbra is sérülékeny, és az egyre nehezedő munkaerőhelyzet miatt nagy a nyomás a kereskedőcégeken.

„A kiskereskedelmi szegmens eddig a fogyasztás növekedési pályáját követte, az erős versenyben a fennmaradás kulcsa a piacszerzés volt. A jövőben azok a kiskereskedők fognak prosperálni, akik képesek magukat a piacon egyértelműen megkülönböztetni, költségeiket racionalizálni, fejleszteni, illetve a beszerzés, raktározás, kiszállítás során a legtöbb folyamatot automatizálni tudják, és akik megfelelő ár-érték arányú termékekkel rendelkeznek” – vélte Bujdosó Tünde, az Euler Hermes kockázatkezelési igazgatója.

Az iparági előrejelzés vezető elemzője továbbá kiemelte, hogy a vevők az egyszerű kiszolgáláson túl a jövőben azt is el fogják várni, hogy a kereskedők olyan internetes csatornákon kommunikáljanak velük, amelyeket utóbbiak a hétköznapok során aktívan használnak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo