A fintech nem lufi, nagyot bukhatnak rajta a bankok

Óriási versenyt fog generálni a pénzügyi szektorban a fintech forradalom, aki lemarad a fejlesztésekkel, középtávon nem fog tudni helytállni, elveszítheti ügyfelei és piaca jó részét – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke a jegybank fintech konferenciáján.

A jelenlegi üzleti megoldásokat teljesen újra kell gondolni – jegyezte meg Windisch László. Az alelnök szerint a fintech forradalom ugyanakkor óriási lehetőség is, megnyitja az utat az ügyfelek gyorsabb és hatékonyabb eléréséhez, pontosabb kiszolgálásához és a kockázatok előrejelzéséhez.

Kép: Fotolia

Windisch László elmondta, az MNB ösztönözni kívánja a pénzügyi szektor területén az újításokat. A jegybank partner abban, hogy szükség esetén alakítsa a felügyeleti hozzáállást, az MNB hatáskörébe tartozó szabályozást – mutatott rá az alelnök.

Fontos, hogy olyan digitális modellek terjedjenek el, amelyek a fogyasztóvédelem és az ügyfelek biztonsága terén elért eddigi eredményeket ne veszélyeztessék – tette hozzá.

A kihívásokról beszélve Windisch László kiemelte, hogy a digitális fejlődés a gazdaság minden szegmensében annyira gyors, hogy a felsőoktatás nem tud lépést tartani vele, nem tud annyi szakembert kiképezni, amennyire szükség lenne. Szerinte összefogásra, közös oktatások szervezésére van szükség a probléma leküzdéséhez.

Felelősségbiztosítás fintech szolgáltatóknak
Az MNB ajánlást adott ki a fizetéskezdeményezési és számlainformációs szolgáltató vállalkozások számára szükséges szakmai felelősségbiztosítás vagy garancia minimális pénzösszegének meghatározásáról.
Nagy kihívás továbbá az adattárházak rendbetétele is, hiszen minden technológia alapja az adatbázisban rejlik – hangsúlyozta Windisch László utalva arra, hogy az új technológiákat nem fogják tudni kiszolgálni a széttöredezett, lassú összeköttetéssel rendelkező adattárházak.

Összefogásra van szükség Windisch László szerint a kiberbiztonság védelme érdekében is, hiszen a jövőben több támadás érheti a pénzügyi szektort az adatok megszerzése céljából.

A verseny intenzívebbé fog válni, meg fognak jelenni a nemzetközi nagy pénzügyi szereplők, fintech cégek, amelyek a magyarországi pénzintézetek ügyfeleire "fognak hajtani" – hangzott el a konferencián.

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo