500 ingyen euró havonta - a finneknél megpróbálják

2017. januárjától bevezetik a feltétel nélküli alapjövedelem intézményét Finnországban, igaz, csak kísérleti jelleggel. Az egész társadalmat reprezentáló 2000 fős csoport kapja majd.

Próbaképpen vezetné be a finn kormány 2017. januártól a feltétel nélküli alapjövedelem intézményét. Ennek keretében havonta 560 eurót (mintegy 170 ezer forint) juttatna egy reprezentatív statisztikai szelekció során kiválasztott csoportnak - jelentette be a skandináv ország szociális és egészségügyi minisztériuma.

Kép:Fotolia

A társadalmi kísérlet a 2015-ben hivatalba lépett Juha Sipilä miniszterelnök egyik választási ígéretét képezte. A kormányfő az intézkedéstől a szociális juttatások rendszerének egyszerűsödését és a munkaerőpiac élénkülését várja. Hanna Mäntylä, szociális és egészségügyi tárca vezetőjének tájékoztatása szerint szeptember kilencedikéig felmérést végeznek a lakosság körében a törvénytervezetről, amelynek értelmében jövőre kétezer, munkaképes korú lakos kötelezően részt venne az alapjövedelem juttatásának hatásait vizsgáló kísérletben.

Mäntylä azt mondta, a nagyszabású szociális kísérlet keretében egy kontrollcsoportot is kialakítanának, amely az alapjövedelemben részesülő sokasághoz hasonló tulajdonságokkal bíró emberekből állna, számukra azonban nem biztosítanák ezt a juttatást. A kísérlet résztvevői ezen felül más típusú, alapvető szociális támogatásért (például munkanélküli segélyért) nem folyamodhatnának.

Az alapjövedelem támogatói úgy vélik, hogy a jóléti államnak minden egyes állampolgár számára megfelelő életszínvonalat kellene biztosítania, míg ellenzői szerint a feltétel nélkül biztosított jövedelem nem ösztönzi az embereket az álláskeresésre. A finn kormányfő ugyanakkor meg van győződve arról, hogy az alapjövedelem növelné a vállalkozási hajlandóságot. Finnország lehet az első európai ország, amely nemzeti szinten visz véghez egy hasonló kísérletet.

Már nem csak baloldali gondolkodók, de üzleti cápák is úgy látják, ez a megoldás, ha az emberek munkáját elveszik a robotok.

A svájci választópolgárok túlnyomó többsége, 76,9 százaléka júniusban népszavazáson utasította el azt a javaslatot, hogy az ország minden állampolgárának alanyi jogon járjon havi 2500 frank (mintegy 700 ezer forint).

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo