Vis maior cikkek


Vis maior a szerződéseknél: lehet rá hivatkozni a veszélyhelyzet alatt?

Vis maior a szerződéseknél: lehet rá hivatkozni a veszélyhelyzet alatt? 

A koronavírus-járvány miatt kialakult veszélyhelyzet számos szerződéses helyzetben hozott nem várt fordulatot, amely megbeszélések, esetleg viták sorozatát eredményezheti a szerződéses partnerek között. E tárgyalások során a felek érinthetik a vis maior vagy az ún. MAC/MAE klauzulák kérdéskörét is. A felek ezen kérdések jelenlegi megtárgyalásával elsősorban a gazdaság különböző szektorainak a veszélyhelyzet utáni újraindítását segíthetik elő, amely már most hatalmas, embert és piacot próbáló, de kölcsönösnek látszó feladat.  A Kapolyi Ügyvédi Iroda 9 pontban gyűjtötte össze a vis maiorral és a MAC/MAE klauzulával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.
Vis maior a koronavírus alatt: lehet rá hivatkozni?

Vis maior a koronavírus alatt: lehet rá hivatkozni? 

A globális koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási tilalmak, határlezárások, nyitvatartási korlátozások és karanténok jelentős hatással bírhatnak a szerződéses kötelezettségek teljesítésére. Jogi szakértők az elmúlt időszakban a legtöbbet a vis maior kifejezéssel találkoztak ügyfeleik, partnereik részéről. Sok a félreértés ezzel kapcsolatban, a magyar jogrendben nem meghatározott kategória jelentését végső soron a bíróság hivatott meghatározni.
Sorra mondják le budapesti foglalásaikat a turisták

Sorra mondják le budapesti foglalásaikat a turisták 

Vis maior keretet hoztak létre a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégeknek. Az egymilliárd forintos keretettel a Magyar Turisztikai Ügynökség egyelőre forgalomélénkítő kampány helyett a károk minimalizálására, a felkészülésre fókuszál.
Ha nagy a baj, lehet használni növényvédő szert

Ha nagy a baj, lehet használni növényvédő szert 

Egyes kártevők veszélyes elszaporodása egyes esetben vis maior eseménynek tekinthető és használható növényvédő szer.
Ezek a gazdálkodók figyelhetik a számláikat

Ezek a gazdálkodók figyelhetik a számláikat 

Megkezdte a bogyós gyümölcsök termesztési támogatásának átutalását és folytatódik az elkülönített cukortámogatás kifizetése is. Hétfőtől benyújtható a vis maior bejelentés is.
Százmilliókat hagynak a kasszában a gazdák

Százmilliókat hagynak a kasszában a gazdák 

Még mindig igényelhetik a gazdálkodók a díjtámogatott biztosítást, de már csak a jövő hét elejéig. A tapasztalatok szerint a magyar gazdálkodók jelentős része nem él ezzel a lehetőséggel, pedig az időjárás évente százmilliárdos nagyságrendű bevételkiesést okoz az ágazatnak. A magyar termőterületeknek mégis csak alig felére kötnek biztosítást.
Mire költhetünk 1,1 milliárdot?

Mire költhetünk 1,1 milliárdot? 

Megjelent a kormány rendelete a helyi önkormányzatok számára az idén rendelkezésre álló 800 millió forintos vis maior keret, valamint a mellé rendelt 360 milliós tartalék felhasználásának szabályairól a legújabb Magyar Közlönyben.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.
„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE

„Emberek, csináljunk magunknak egy biztosítót!” – 30 éves lett a KÖBE 

Néhány tízmillió forintból indult, ma már közel 300 ezer szerződéssel működik. 

Pénzszerzés

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata

Egyre kevesebb Magyarországon a bankautomata 

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek.

Adózás

Elszállhat az új lakások ára 2027-től

Elszállhat az új lakások ára 2027-től 

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak.

Cégblog

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan?

New York a zsebemben: Hogyan kereskedhetünk amerikai részvényekkel otthonról, biztonságosan? 

​​​​​​​A külföldi brókeralkalmazások korában a biztonság vált a tőzsdézés egyik legfontosabb kérdésévé.

Klímablog

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú

Elvesztegetett évtized: mi lesz így velünk jövő nyáron? – Interjú 

A klímaváltozásban bő egy évtizeddel előbbre jött a legrosszabb forgatókönyv.

Infokom

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk

Sokkal többet tudnak rólunk a kamerák, mint gondolnánk 

Egy gépi látásra épülő rendszernek elég néhány másodperc ahhoz, hogy felismerje az arcunkat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo