Sorra mondják le budapesti foglalásaikat a turisták

Vis maior keretet hoztak létre a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégeknek. Az egymilliárd forintos keretettel a Magyar Turisztikai Ügynökség egyelőre forgalomélénkítő kampány helyett a károk minimalizálására, a felkészülésre fókuszál.

Guller Zoltán (Kép: MTI)

Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban elmondta: Olaszországban drámai változásokon ment keresztül a turisztikai szektor, egyes országrészeken a szállásfoglalások 90 százalékát lemondták márciusra. Ezeken a helyeken gyakorlatilag megszűnt a turizmus, de rendkívüli visszaesést okozott a vírus ott is, ahol nincs járvány. Párizsban például 40 százalékkal zuhant a vendégforgalom, holott országszerte – csütörtökig – 13 fertőzöttet jelentettek. Rómában, ahol három beteget regisztráltak, máris 60 százalékos a visszaesés.

Az európai uniós tagállamok turisztikai szervezeteinek egyeztetésén elhangzott, hogy ha a tendencia nem fordul meg, húsvétra akár 85 százalékkal is csökkenhet az európai turizmus.

Folyamatosan nő a visszamondások száma

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül érkezett adatok alapján a magyarországi szállodákban napról napra nő a visszamondások száma. A három tavaszi hónapra összesítve a foglalások 16,4 százalékát mondták le péntek reggelig a top 10 küldő országból.

A lefoglalt utakat Ausztriából és Németországból 9-9 százalék, az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból 16 százalék, Olaszországból több mint 20, Romániából 27 százalék mondta le. Budapesten közel 20 százalékos már most a lemondások aránya, ezen belül az Egyesült Államokból 12 százalék, Olaszországból 31 százalék, Kínából 50, Izraelből 32 százalék.  Budapesten még az első koronavírus-fertőzöttek bejelentése előtt, vagyis szerdáig már 50 százalékkal kevesebb külföldi foglalt március–április hónapra tavalyhoz képest. A vidéket, ahol a belföldi turizmus a domináns, jóval kevésbé érintette a járvány, ott a foglalások 10 százalék alatti mértékben csökkentek.

A létrehozott vis maior alap felhasználásáról később döntenek. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy néhány hónap alatt az európai járványügyi helyzet is javul, ahogy Kínában ez a folyamat már elkezdődött. Ahogy túljutott a helyzet a tetőponton, intenzív kampányokba kezdenek majd. Nemzetközi tapasztalatok szerint körülbelül tíz hónap kell ahhoz, hogy az ágazatban helyreálljon a forgalom, minden segítséget meg fognak adni ehhez - mondta a lapnak Guller Zoltán.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo