Téli autózás cikkek


Ilyen időben a defekt is veszélyesebb

Ilyen időben a defekt is veszélyesebb 

A téli időszakban nagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelent a defekt, mint nyáron. A Bridgestone statisztikái szerint a defektek 23 százaléka sötétedés után következik be, 50 százaléka pedig lakott területen kívül, sötét, nehezen belátható útszakaszokon éri az autósokat, ami a lecsökkent látótávolság és a hosszabb esték miatt télen fokozott veszélyforrást jelent a vezetők számára.
Nem veszik komolyan a telet a magyar autóvezetők

Nem veszik komolyan a telet a magyar autóvezetők 

Kevesen foglalkoznak autójuk téli felkészítésével – derült ki a Bárdi Autó megbízásából, ezer fő megkérdezése alapján, a Trend International által készült kutatásból. A válaszadók alig 22 százaléka nyilatkozott úgy, hogy foglalkozik autója téli felkészítésével, míg 19 százalékuk a leggyakrabban tavasszal szervizeli gépjárművét. A többség azonban azt állította, hogy nem teszi időponttól függővé, mikor keresi fel a szervizt, csak akkor fordul szerelőhöz, ha meghibásodott az autója.
Jobban a zsebünkbe kell nyúlni egy új abroncsért

Jobban a zsebünkbe kell nyúlni egy új abroncsért 

Jelentősen növekszik a gumiabroncsok ára a következő hetekben. Iparági információk szerint a gyártáshoz szükséges nyersanyagok áremelkedése miatt a gyártók átlagosan 4–9 százalékkal drágábban adják majd termékeiket. A készletek kimerülésével a többletköltség pár héten beül a fogyasztói árakban is megjelenik – olvasható az Abroncs Kereskedőház közleményében.
Városban nem is kellene téli gumi?

Városban nem is kellene téli gumi? 

Régóta ismert tanács, hogy 7 Celsius-fok alatt már csak téli gumit érdemes használni, ilyen hidegben ugyanis ezek nélkül életveszélyes lehet a közlekedés. De vajon még ma is megállja a helyét ez az állítás?
Itt a kátyúszezon! Jó tanácsok sofőröknek

Itt a kátyúszezon! Jó tanácsok sofőröknek 

A téli útviszonyok között még komolyabb veszélyt jelentenek kátyúk az autósok számára. A károk elkerülése érdekében a sofőrök vezetéstechnikai ismereteik felfrissítésével készülhetnek a szezonra.
Novembertől kötelező címkézni az abroncsokat

Novembertől kötelező címkézni az abroncsokat 

Az idén november 1-től minden, az Európai Unióban forgalomba hozott gumiabroncsot újfajta, egységes címkével kell ellátni. A színes és informatív jelölések alapján a vásárló segítséget kap, hogy megismerje az adott gumiabroncs legfontosabb jellemzőit, bár ezek nem tartalmaznak kritériumokat a téli útviszonyok között igazán fontos tulajdonságokról!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben

A leggyakrabban vásárolt termékek mindig tartós áron érhetők el a dm-ben 

Négy hónapig nem emelkednek az árak.
SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával

SENNA vadriasztó, ami működik is – 300 ezer forint kárgaranciával 

A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat.

Költségkímélés

A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre

A fideszes nyerészkedések megszüntetéséből jutott iskolakezdési támogatásra, áfamentes gyógyszerekre 

Kármán András: a túlárazás elleni fellépés és a felelős gazdálkodás ellensúlyozza az új intézkedések hiánynövelő hatását.
Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt

Új lehetőséget nyitott az OTP a fiatalok előtt 

Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfeleknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo