Magyar háztartások cikkek


Magasak maradnak a magyar családok megélhetési költségei

Magasak maradnak a magyar családok megélhetési költségei  

Kis mértékben javult a lakosság fizetőképessége a csökkenő infláció miatt.

Honnan vágtak neki a koronavírus-járványnak a magyar családok? 

Az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 2 millió 6 ezer forint volt, 10,5 százalékkal magasabb, mint az előző évben - nem most, hanem tavaly, még a járvány előtt. Amiben továbbra sincs meglepetés: a budapesti jövedelmek az országos átlag felett voltak, valamint az egyedül élők keresete is 14 százalékkal haladta meg az országos átlagot 2019-ben.
Így éltek a magyarok, amikor még híre sem volt a koronavírusnak

Így éltek a magyarok, amikor még híre sem volt a koronavírusnak 

Átfogó tanulmányban mutatja be a Központi Statisztikai Hivatal a magyar háztartások fogyasztási szokásinak alakulását, amelyből többek között kiderült az is, még mindig élelmiszerre, lakásfelújításra és közlekedésre megy el a magyarok fizetésének döntő része. Persze az sem mindegy, hányan élnek egy háztartásban, de ami e nélkül is látszik, a magyar háztartásoknak csak a 16 százalékának volt havi megtakarítása 2018-ban. Mennyit költ egy nyugdíjas gyógyszerre? Mennyivel fogyaszt többet egy budapesti egy községben élőnél? Mennyi zöldséget és húst eszünk?
Bátrabban vásároltak tavaly a háztartások

Bátrabban vásároltak tavaly a háztartások 

Főként a tartós cikkekből vásároltunk többet tavaly, idén viszont az alacsonyabb béremelkedés és gyengébb foglalkoztatottság miatt csökkenhet a lakossági fogyasztás.
Anyagi csőd nélkül úsztuk meg a karácsonyt

Anyagi csőd nélkül úsztuk meg a karácsonyt 

A Provident Pénzügyi Zrt. 1000 fős, reprezentatív kutatást végzett az ünnepek alatt, melynek eredményei szerint tovább bővült az előző évhez képest a háztartások ünnepi költségvetése. Bár a többség számára anyagilag megterhelő volt a karácsonyi időszak, 77%-uk szerint mindez nem jár majd lemondásokkal az újévben. Tárgyi ajándékok helyett inkább az élményeknek, pihenésnek és a családdal együtt töltött időnek örültek leginkább a magyarok karácsonykor.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Csökkenthetőek a társasházi költségek

Csökkenthetőek a társasházi költségek 

Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk.

Adózás

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől

Kiakadtak a bankok az adócsökkentő kormány hatalmas adóemelő tervétől 

A banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.

Jogi kisokos

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament

Mulasztásos alkotmánysértésben a parlament 

Továbbra sem ismerik el a külföldön kötött azonos neműek közötti házasságokat.

Cégblog

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz?

Laptoptöltő olcsón a Temuról: kockáztatsz vagy spórolsz? 

A Temu és hasonló kínai online platformok rohamos térnyerésével egyre többen keresnek olcsó elektronikai alkatrészeket ezeken az oldalakon.

Társadalom

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: tovább bővült a legjobbak listája

Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: tovább bővült a legjobbak listája 

November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.

Infokom

Érkezik a nagy sebességű internet

Érkezik a nagy sebességű internet  

2030-ra az ország minden részében elérhetővé válik a gigabit-képes hálózat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo