Gulyás gergely cikkek


Eltökélt a kormány: nem enyhít a kata-szabályozáson

Eltökélt a kormány: nem enyhít a kata-szabályozáson 

Negatív előjelű volt a GDP a harmadik negyedévben a kormány előzetes információi alapján.
Mindjárt elmondja Gulyás Gergely, satuba kerül-e az ország

Mindjárt elmondja Gulyás Gergely, satuba kerül-e az ország 

Az, hogy péntek délután fél ötkor Kormányinfót tart Gulyás Gergely, miniszter, azt is jelenti, hogy a második koronavírus-tesztje negatív lett.
Rejtély, miért költött csak filléreket az Orbán-kormány a munkanélküliekre

Rejtély, miért költött csak filléreket az Orbán-kormány a munkanélküliekre 

Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 millió forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
Ezt mondta Gulyás Gergely a kormány bértámogatási programjáról

Ezt mondta Gulyás Gergely a kormány bértámogatási programjáról 

Augusztus végéig jelentkezhetnek a cégek az állami bértámogatási programra.
Szigorítanak a koronavírus miatt Magyarországon – döntött a kormány

Szigorítanak a koronavírus miatt Magyarországon – döntött a kormány 

Magyarországnak meg kell védenie saját biztonságát, meg kell akadályoznia azt, hogy a vírust külföldről be lehessen hurcolni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gyorsan véget érhet a rendeleti kormányzás

Gyorsan véget érhet a rendeleti kormányzás 

Már szerda éjfélkor véget vetne a rendkívüli jogrendnek a kormány - mondta Gulyás Gergely. Az augusztus 20-i rendezvényről és az időseknek fenntartott bevásárlási idősávról is volt szó.
Megszólalt a miniszter: mi lesz az egyszer használatos műanyagokkal?

Megszólalt a miniszter: mi lesz az egyszer használatos műanyagokkal? 

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter az eddig már ismert döntések mellett újakat is ismertetett.
Pest megye kiszabadul a fogságból – de mikor jöhet a budapesti korlátozások enyhítése?

Pest megye kiszabadul a fogságból – de mikor jöhet a budapesti korlátozások enyhítése? 

A kormány maratoni szerdai ülésén döntött a korlátozási intézkedések oldásáról.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Pénzszerzés

Milliókat bukhat, ha nem lép a héten

Milliókat bukhat, ha nem lép a héten  

Ezen a héten sok kérdésről kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkáltatóknak is.

Jogi kisokos

Lehet-e lopni büntetlenül az Európai Parlament pénzét pártcélokra? Erről dönt a bíróság

Lehet-e lopni büntetlenül az Európai Parlament pénzét pártcélokra? Erről dönt a bíróság 

A francia Nemzeti Tömörülés elnöke szerint Marine Le Pen eltiltása a 2027-es elnökválasztástól „aggasztó lenne a demokrácia számára”.

Cégblog

A fékre lépett az Audi

A fékre lépett az Audi 

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.

Gazdaság

Visszatért a drágulás az albérletpiacon

Visszatért a drágulás az albérletpiacon  

Fordulatot hozott az év utolsó hónapja az albérletpiacon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo